Scroll To Top

„A mostani járvány ellen a legjobb szer a jókedv, gondtalanság, életvidámság, mert a betegség csak a borult embert meri megközelíteni.” (Krúdy Gyula)

Ülésezett a közgyűlés: költségvetés csak ezen a héten lesz

Hírek 2012. febr. 24.

Csak a jövő héten lesz elfogadott költségvetése Szegednek, erről hat órás vita után döntött a szegedi közgyűlés tegnapi ülésén. A testület délelőtt tizenegy órakor kezdte meg a büdzsé vitáját, végül délután öt órára született kompromisszum a kérdésben. A tényleges megállapodást a két nagy párt egyébként nem az ülésen, nyilvános vitában, hanem egy szünetben, zárt ajtók mögött ütötte nyélbe.

Mivel a szegedi önkormányzat szervezeti és működési szabályzata (szmsz) szerint az ülés napján már nem lehet módosító indítványt benyújtani, ezért a képviselők úgy döntöttek: jövő hét pénteken rendkívüli ülésen szavaznak majd a költségvetésről. Botka László (MSZP) polgármester így visszavonta a büdzsét, és a jövő héten újra beterjeszti azt.

A kompromisszum lényege az, hogy a Fidesz visszavonja azt a módosító indítványát, amelynek értelmében nem kéri vissza az összesen 540 millió forintnyi osztalékot az önkormányzati cégektől. Cserébe a baloldal beleegyezett abba, hogy százmillió forinttal kevesebbet ad a költségvetésből a polgármesteri hivatal működésére. Ez egyébként 18 ember leépítését jelenti a jelenleg 504 főt foglalkoztató hivatalban.

A vitában előzőleg Botka László azt hangoztatta: ez a költségvetés valójában nem az ő büdzséje, mert a kormányzat összességében 1,3 milliárd forintot vont el a várostól, illetve a Fidesz-frakció további több mint 700 millió forintot csoportosított át korábban az önkormányzati cégekhez. A fideszesek nevetségesnek nevezték Botka érvelését, mint mondták, az előterjesztésen az ő aláírása olvasható.

A hat órás vita nyilvánvalóan kifárasztotta a képviselőket, mert az ezt követő háromnegyed órában összesen húsz napirendi ponton haladtak végig úgy, hogy ebből tizenöthöz senki  nem szólt hozzá. Nem tartották kommentálásra méltónak például az átvilágító bizottság, vagy éppen az Állami Számvevőszék jelentését.

Zárt ülésen választottak új igazgatót az IKV élére Nagy Ferenc személyében. Végül a szavazásokkal együtt hét órára végeztek a munkával a képviselők.

 

Ossza meg:

Ha tetszik írásunk, ajánlhatja másoknak is!
A túlélés útja ma magyarul gondolkodni...

A szerzőről

Admin

Webadminisztrátor

Kalendárium