E napon olvashatták eleink először…

Izsák sírása
Ó Ábrahám, kopár vagy, mint a hó már,
Mely vén hegyek tetőin vesztegel.
S hideg a szíved, mint e sziklaoltár,
Melyen ifjú véremmel vesztesz el.
Ó Ábrahám, te meddő bölcsességed
S konok hited tesz a szivemre kést.
Az İsten néma, ó de hív az Élet,
Süket füled nem hallja énekét ?
Ó Ábrahám, te csillagokba nézel,
És Sára arcán nem vársz már mosolyt.
De bennem most csirázik az İgéret,
S te a csirát halálra taposod ?
Ó Ábrahám, az İsten messze, fénylő,
Bölcs és magos, te látod, féled Őt.
De élni vágyik a fiatal élő,
És élni nem bűn még az Úr előtt ?
És félni nem bűn fényes kés hegyétől,
Mely megkereste ifju szívemet.
Ó Ábrahám, az Angyalok az égből
Remegve néznek és – könyörgenek.
Izsák sírása. – A Világ 1916 november 12.-i számában jelent meg először, majd másnap, a Szeged és Vidéke november 13.-ai lapszámában is. Kötetben csak a Juhász Gyula összes művei-ben (II. 128.) 1963-ban.


Izsák, héberül Jicəħák (יִצְחָק ), tibériai kiejtéssel Jishák; arabul ʾIsháq (إسحاق) neve ’(az) İsten nevet(ése)’ szüleinek, Ábrahámnak és Sárának örömét örökítette meg. Sára első alkalommal a hitetlensége mıatt nevetett. (Ter. 18,9-15 21,6-7) (B.Gy.) A név képzése egy északnyugati sémmi nyelv szabályainak felel meg. A Kr. e. XIII. századból származó ugar(it)i nyelven īrt szövegek utalnak a kánaáni İstenségnek, Él(i)nek – az Élő İstennek – a jóındulatú mosolyára. Ez növeli az İstentől kīvánt próbatétel nagyságát, amelyről a Teremtés könyvének 21-22. fejezete szól.
Juhász Gyula ihlete az Ószövetségből fakad; de Izsák tépelődése az emberi halálfélelem költői kifejez(őd)ése is…
Ajánlott olvasmány még :

AURÓRA
Egyszer fehér és rózsaszin
Gyöngy és selyem ruhája,
Mosolyog, mint a szerafin
A tájra.
Máskor bíborral ékesen
Lángol piros palástja.
Ha tetszik írásunk, ajánlhatja másoknak is!
A túlélés útja ma magyarul gondolkodni...





Európa szívéből













