Kosztolányi Dezső – Téli alkony

Kosztolányi Dezső: Téli alkony

Aranylanak a halvány ablakok…                                                                                                                              Küzd a sugár a hamvazó sötéttel,                                                                                                                             fönn a tetőn sok vén kémény pöfékel,                                                                                                                           a hósík messze selymesen ragyog.

Beszélget a kályhánál a család,                                                                                                                                     a téli alkony nesztelen leszállott.                                                                                                                              Mint áldozásra készülő leányok,                                                                                                                            csipkés ruhába állanak a fák.

A hazatérő félve, csöndesen lép,                                                                                                                            retteg zavarni az út szűzi csendjét,                                                                                                                              az ébredő nesz álmos, elhaló.

S az ónszín égből, a halk éjszakában                                                                                                                    táncolva, zengve és zenélve lágyan,                                                                                                                       fehér rózsákként hull alá a hó.

1907

Kosztolányi Dezső Téli alkony verse a Négy fal között kötet Pasztellek ciklusában jelent meg. Ez a kötet az emberi magányról festett költői kép. A Téli alkony pedig kiútkeresés e fagyos magányból…

képesebben…

A Pasztellek ciklus az impresszionista költészet szép darabja a magyar irodalomban. A pasztell színvilág visszafogott, halvány árnyalatai uralják a költemény színvilágát is: a ,,hamvazó sötét” szürkületében csak három szín tündököl, a fehér-hó, az aranyló ablak és az ónszín ég.

Kosztolányi a szavakból alkotott képekkel egy festményt tár elénk, amelynek témája egyetlen pillanat: amikor a hazatérő ember a kilincsre teszi a kezét, vajon belép-e az emberi melegséget nyújtó otthon békés világába? Nem kapunk választ a vers végére sem, a költő kifeszíti vásznára ezt a határvonalon rekedt pillanatot.

A költő nemcsak tartalmilag igazodik az impresszionizmus témáihoz, hanem bontott ecsetkezelési technikáikat is leképezi költői eszköztárába. Ezzel a technikával a levegő remegését igyekeztek megragadni a festészetben. Ebben a versben ezt a hatást két kép adja vissza: a hamvazó sötét és a fehér rózsaként aláhulló hó, mindkettő apró ecsetvonásokkal festhető csak meg, vagyis a vibráló látvány köszön vissza a sorok által. 

Ám Kosztolányi itt nem áll meg, a tartalmi és képi világhoz hozzácsatolja a hangszimbolikát. Az első versszak lágyságát, puhaságát a ny, m, n, l hangok biztosítják, ezt követik aztán a csend közvetítésére hivatott cs, s, sz hangok, majd vidáman táncolnak a tűz fényénél a g, z, n, l hangkapcsolódások. 

Ha tetszik írásunk, ajánlhatja másoknak is!
A túlélés útja ma magyarul gondolkodni...