Kerek 100 esztendeje olvashatták eleink…

SORSOM

Magyar vagyok, de nem kiáltom,
Mit is keresnék e világon,
Ahol nem értik énekem meg.
S lennék eltévedt, árva gyermek?

Ember vagyok, borús, keresztény,
Ki régi eszmék naplementén
Várom a fölkelő napot, bár
Tudom, hogy nékem nem ragyog már.

Juhász Gyula e költeménye először a Délmagyarország 1925 június 4.-ei számában jelent meg Ez az igaz… címmel, majd az Új Időkben 1925 november 22.-én Sorsom… címmel.  

Régi szokása szerint a kispapból lett nagy költő, a Magyar Bánat Költőjeként busong…

Érdemes elmerengeni a tanulságain ma e költeménynek, éppen a 100. születésenapján…
Majd pedig…
Gyalunk mélabúján túlmerengve az első versszakát gyermekeinkkel együtt fújni is érdemes !
A válasz rá pedig így szól .

Egy máglya kell, hogy rajta vesszen el
Minden, mi szép volt, ép volt és igaz,
Hogy az egekbe menjen füstje fel,
Ne szeplősítse soha földi gaz !

Nagy harcok kardja, csaták kürtje, mind,
Száz szent koboz, írás, örök erők,
Örök igék, magyar szentségeink,
Ne bántsanak bitor szentségtörők !

Lobogj az égbe máglya, égi láng,
Ti angyalok, csak trombitáljatok,
Te Bárány, ítéld meg e rongy világ
Minden bűnét s a remegő gazok

Lássák, hogy támad a tűzből örök
Új ifjúsággal, élve, győzve ő,
A halhatatlan, százszor meggyötört
És áldott szűz, a Magyar Őserő !

Ajánlott olvasmány :

AZ UTOLSÓ MAGYAR

A világ nagy vihara orgonál,
Tán trombitálnak már az angyalok,
Sötét pokolban vígan áll a bál,
Utolsó csillag hullóban ragyog.

Ha tetszik írásunk, ajánlhatja másoknak is!
A túlélés útja ma magyarul gondolkodni...