Kerek 100 esztendeje jelent meg :

Görög prológ

Pán sípja dalol most, édes fuvola
S a szép görög égnek napja ragyog.
A mának borúja száll messze, tova,
Ifjak boldog csapata táncba fog :
Erdei nümpha, forrási najád
A víg faunnal kelleti magát,
A völgy ölén és a hegy oldalán
Örök melódiáját fújja Pán.

Az İsteneknek is kedves a tánc,
Hol ifjú szíveknek új ritmusa ver,
Hol lejt az öröm és szökell a vágy…
Fel hát, fiatalság, fel, táncra fel !
Ujjongjon az ének, dobogjon a föld,
Lobogjon a hajban a tirzusz, a zöld !
Evoé, éljen az élet, a szent,
Elég pihenőnk lesz majd odalent !

Juhász Gyula 1926

Ez a pánosan hosszú „á”-nk meg a „pánik”-ból fakad, amely pedig Pán, azaz Πάν, azaz hogy szabatosan īrottan (hangzóhosszat és hangsúlyt is jelölve) Πᾱ́ν (hímnem, bırtokosban Πᾱνός) – Pán İsten nyomán szakadt ránk.

Pánt hajdan még érmén is imádták …

Homérosz Hermészhez īrott hümnuszában lelünk utalást rá, hogy már akkor úgy vélték a hellének maguk, hogy Pán (Πάν) neve a ’mind’ jelentésű pản (πᾶν) (köz)szóból ered, minthogy „mindannyiukat” elkápráztatta. De ez legınkább csak tetszetős okfejtés a csıklandó szóhasonlat nyomán… Ennél paráznább magyarázat szerint, mint Számoszi Durisz hellénül Δοῦρις ὁ Σάμιος (kb. i.e. 350–281 után), majd Maurus Servius Honoratus (Vergilius magyarázója) is pajzánul jegyzi hogy Odüsszeusz (20 esztendős) távollétében Pénelopé mind a 108 kérővel szeretkezett, – pán-puncoskodott – majd ennek az össz-násznak a szüleményeként jött a világra Pán. (Van, aki hitetlen a Hűség Mintaképében.) A népértelmezés (nép-etümologia) is így köti pajzánul Pán nevét (Πάν) a ’minden’-t jelentő pan (πᾶν) szóval össze. No ezért a bugyuta mesketéért persze Pénelopé hűségét kár lenne rongyul odadobni az alpáriaknak, (meg) a hıábáknak. Az igazság ennél messze mélyebb : Pán istenség ind(o)-európai őseredetű lehet. A szanszkrit Púsản (पूषन्) a „Gondozó”, a Védákból ismeretes İsten, aki a szent marhákat (is) védi meg szaporītja… İlyen ősi hát !

De ki is lehetett Púsản (पूषन्), a „Gondozó” Pán (Πᾱ́ν) ?!

Πᾱ́ν azaz Pán İsten a hellén regedelemben (műthologiában) (is) a pásztorok és általában (a régebbi időkben) a Természet İstene.

Pán-képül: A legszebb fönnmaradt Pán-szobor (letörött pán-síppal) római másolatban,
vélhetően a neves hellén Polükleitosz (Πολύκλειτος) szobráról…

Érdekes, hogy az ógörög ıratában ez a Pản vagy Pán (Πάν) sem tűnik hosszúnak, csak palócos „rövid á”-nak hihetnénk, bár megjegyzendő : erősebb hangsúlyú… Mégis akad egy-két rıtka pontos közlő, aki utóbb (meg)jelölte rajta a hosszát meg a hangsúlyát is (eggyszerre). Ebből a Πᾱ́ν azaz Pán alakból már kitetszik, hogy az ékezetek torlódó zsúfoltsága is ındokolhatja a hosszának rendszeres rejtegetését (még tudós ıratokban is). A vízszintes ékezet a hang(zó)hossz(úság), a függőleges(ből előre dőlő) ékezet pedig a(z éles) hangsúly jele.

Tudnıvaló: Az ógörög (nyelv) nem volt olyan szépen „helyesīrott”, mint a mai magyar nyelvünk ! Elég sok a zűr, mert hellénisztikus bölcseink hétköznapi szószólói a hangsúlyokat egyáltalán nem jelölték ! A „há” hangokat, azaz a hehezeteket sem !

De ami a mi szempontunkból ennél is rosszabb: a magánhangzó hosszúságokat sem !

Az „o-ó” (omikron-ómega) és az „e-é” (epszilon-éta) páron kívül a többi hangzó (mellékjelezés hīján) lehetett hosszú vagy rövid is. Ez az īrott anyagból – ha nem épp remekbe szabott (időmértékes) költemény – bızonyosan nem derül ki… De hellén őseink bızony időmértékesen verseltek éppen, így azokból a versekből mindez szépen vısszafejthető.

A (magán)hangzóhosszat a hangsúllyal (eggyütt) pedig csak legnagyobb újkori bölcseink jelölik az ógörög szótárai(n)kban…

Honnan tudhatjuk egyáltalán, hogy hogyan is (volt/lehetett) helyes ?

A(z időmértékes) verselésük a (rejtett) bızonyíték 2500 év távlatából !

Hát nem szédületes ?!

De hogy vīgasztaljam egy kicsit kedves olvasóımat, nekem is kellett hozzá egy évtized, hogy megbızonyosodjak például arról, hogy az Íliász – hosszú „Í”-vel – a helyes alak. (És nem az Iliász.) Lehet persze, hogy valahol Ili (a maga módján) ász, de annak Homéroszhoz semmi köze ! A legtöbb forrás és hıvatkozás a névkezdő iota hossz(úság)ának jelölése nélkül idézi az alakot, az eposz címét görög „eredeti”-jében is. Pedig a címet termő Ílion városállam meghatározó tényező volt korában vagy fél évezreden át, a márvány- és így a Fekete-tenger főbejáratában… és a város nevét a görögök hosszú „Í”-vel ejtették…

Saját nyelv(műv)elő szótáramból idézve a Thrák-tenger hitelesebben: Ílion(i)-tenger, vagy Trójai-tenger, hiszen a hajdan híres Ílion, azaz Trója partjait mossa az Égei-tengernek ez az észak-keleti részén.

De hogy egy kicsit még pán-kodjak, az antik (sz)ó-balfogást is helyesbítem: A téveteg „peloponnészoszi háború” illendőbben, – hiszen nem csak a Peloponnészoszon vīvták és e hiteltelen (tév)neve is évszázadokkal lemaradt a csatazajától – találóbban, játszi belső zenével (alliterációval) Pánhellén Polgárháború, vagy Pángörög Polgárháború, azaz magyarosan helyes/szabatos neve Össz(-ó)görög polgárháború, Összhellén polgárháború lehet.

Ha tetszik írásunk, ajánlhatja másoknak is!
A túlélés útja ma magyarul gondolkodni...