A Székelyföldet Ceausescu sem merte beolvasztani a környező román megyékbe – mutatott rá Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke kedden a Radio France Internationale (RFI) román adásában, a közigazgatási régiók kialakításának tervét kommentálva. „Az emberek utcára vonultak 1968-ban.
Posts by Admin
Dankó félezernyi nótájával harcolt sikerrel a német muzsika ellen. Jól tükrözi barátja, Ady Endre verse ezt a Dankói nemzetfelfogást.
Újabb német adomány érkezett Szegedre, ezúttal a Gregor József Általános Iskola diákjai gazdagodtak, méghozzá zárható öltözőszekrényekkel. Tavaly óvoda- és iskolabútorokat, áprilisban kórházi ágyakat adományozott dr Gyimesi László, most pedig iskolai öltözőszekrényeket.
Számítógépre pályázhatnak július 4-ig rászoruló gyerekek a Mátrix Közhasznú Alapítvány Számítógép Álom elnevezésű programjában. A támogatásra minden olyan 10-14 év közötti gyermek jelentkezhet tanára által, akinek két vagy több kiskorú testvére van, tanulmányi átlaga eléri a 4-est és otthonában nincs használható számítógép – közölte az alapítvány hétfőn az MTI-vel.
A gyorsabb, olcsóbb, kompromisszumokon alapuló bírósági közvetítői eljárás hazai és közép-európai népszerűsítése a célja annak a nemzetközi konferenciának, amelyet a jövő hét végén rendeznek civil szakmai szervezetek és az Országos Bírósági Hivatal (OBH) Szombathelyen és Kőszegen. Magyarországon még nem nyerte el méltó rangját a polgári és büntető igazságszolgáltatáson belül a.
A kormány célja, hogy a magyar föld maradjon magyar tulajdonban, erre a legnagyobb garancia a magyar termelő – jelentette ki Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter pénteken Szegeden. Ehhez a jogvédelem mellett azonban arra is szükség van, hogy megérje termelni, gazdálkodni, vidéken maradni – mondta az agrártárca vezetője a Fidesz Magyarország jobban.
Európa legnagyobb összefüggő ártéri erdejében megkezdte a Gemenc Zrt. az árvízi védekezést a vadállomány, a faállomány és a Gemenci Erdei Vasút érdekében.
Több mint száz tűzoltó indult Csongrád megyéből Komárom-Esztergom megyébe csütörtökön délelőtt, hogy rész vegyen az árvíz elleni védekezésben – tájékoztatta a Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-t. Arany-Tóth Attila elmondta, a Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság tisztjei közül már a hét eleje óta többen részt vesznek a védekezésben, az operatív.
Már készül a Móra Ferenc Múzeum az idei Múzeumok Éjszakájára: június 22-én, szombaton este nagyszabású Benczúr-kiállítást nyitnak majd. Benczúr, a festőfejedelem címmel nyílik kiállítás a legendás piktor alkotásaiból a Múzeumok Éjszakáján a Móra Ferenc Múzeumban.
Jogerősen pert nyert Catalin Chereches, Nagybánya polgármestere a Romani Criss roma jogvédő szervezet ellen, mely a város egyik – többnyire romák által lakott – nyomornegyede köré vont fal miatt perelte be a polgármestert. A Bukaresti Táblabíróság honlapján közölt, hétfőn hozott ítéletben a bírák megalapozatlannak találták, és elutasították a Romani Criss.
Rákóczi jelenlétében véres tusába fajuló vita zajlott. A Turóc vármegyei követek – a megyei nemesség soraiból szerveződő békepárt szószólói – a rézpénzzel kapcsolatos vita során önző érdekek követésével gyanúsították meg a fejedelmet.
A víz értékére, a veszélyes hulladéknak minősülő termékek megfelelő gyűjtésére és tárolására hívja fel a figyelmet a környezetvédelmi világnap alkalmából a Tudatos Vízfelhasználó kampány, amelyet az öt regionális víziközmű-szolgáltató indított. Egy darab ceruzaelem 1500 liter ivóvizet képes fogyasztásra alkalmatlanná tenni, amely egy átlagos család 2-3 napi vízfogyasztásával egyenlő.





Európa szívéből










