Scroll To Top

Posts by Admin

Csalássorozat egy üzemképtelen mozdonnyal a Dél-Alföldön

Egy üzemképtelen, egy helyben álló mozdonnyal üzletelt egy dél-alföldi társaság és érdekeltségi köre – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Dél-alföldi Regionális Adó Főigazgatósága . A tájékoztatás szerint a közelmúltban a NAV dél-alföldi adóellenőrei egy társaság vizsgálatakor bukkantak az ügylet nyomaira.

Jó búzatermésre számítanak a szakemberek idén

Az elmúlt éveknél lényegesen jobb búzatermés várható, a hazai 2,2 millió tonnás szükséglet mellett 1,5-2 millió tonnás exporttöbbletre lehet számítani – mondta a BUNGE Zrt. gabonakereskedelmi vezetője kedden az MTI-nek.

Teveséta a Szegedi Vadasparkban

Szeged, 2013. június 5., szerda (MTI) – Akár a kifutón kívül is találkozhatnak a Szegedi Vadaspark látogatói Misivel, az állatkert két hónapos tevecsikójával, amikor gondozója sétáltatja a zsiráfház közelében – tájékoztatta Veprik Róbert igazgató az MTI-t szerdán.

Radnótis fizikatanár az idei Ericsson-díjas

Nyolc általános és középiskolai matematika és fizikatanárnak adták át kedden az Ericsson-díjat, a tantárgyak népszerűsítéséért, illetve a tehetségek gondozásában való részvételért járó kitüntetést. A fejenként 250 ezer forintos pénzjutalommal járó elismerést négy kategóriában adta át Charlotte Karlsson, az Ericsson Magyarország kutatás-fejlesztési igazgatója, Karin Olofsdotter, Svédország magyarországi nagykövete, valamint Sipos Imre,.

Mit ér a beteg, ha magyar?

A címbeli kérdésre kerestek választ azok a szakértők, akik egy fővárosi konferencián azt kutatták, milyen eséllyel jutnak gyorsan, megfelelő orvosi ellátáshoz a hazai betegek. A helyzet több mint szomorú.

Balos tisztán látás 1920-ban

A Népszava 1920. június 4-én azt írta: „a bosszúállás diktálja reánk a versailles-i békét és ez a béke éppen ezért nem béke és éppen ezért kell összeomlania, amint az elmék kitisztulnak és a szemekről lefoszlik a bosszú véres felhője.” Mily hályog borult szemükre, hogy azóta – különösen a Szovjet-Vörös Terror.

Magyarok kenyere: ötven tonna búzát várnak

Az ország összes megyéjéből és a Kárpát-medence valamennyi országából várják a szervezők a búzát az idei magyarok kenyere programhoz, összesen mintegy ötven tonnányi alapanyagra számítanak – mondta el Korinek László ötletgazda sajtótájékoztatón a baranyai megyeszékhelyen. A 2011-ben indult sikeres kezdeményezést folytatva idén is megrendezik a magyarok kenyere, korábbi nevén nemzet.

Ötszáz éves csúcson a Duna vízállása Passaunál

A Duna vízállása hétfőn meghaladta az 1501-ben regisztrált 12,20 méteres történelmi csúcsot a németországi Passaunál. A bajor-osztrák határon fekvő városnál – ahol három folyó, a Duna, az Inn és az Ilz találkozik – a dunai árhullám tovább emelkedik, az árvízi védekezést irányító válságstáb becslése szerint a vízállás a 12,50 métert.

Új történelmi magazin indul Történelemportál címmel

Új történelmi magazin jelenik meg júniustól, Történelemportál címmel – tájékoztatta az MTI-t a lap főszerkesztő-lapigazgatója hétfőn. A Kárpátia Stúdió által megjelentetett lap független, a históriai objektivitás értékét követi, és a mai magyar társadalom történelmi ismeretei gyarapításának szolgálatában áll – olvasható közleményben.

A Nemzeti összetartozás napja Szegeden

A NEMZETI ÖSSZETARTOZÁS NAPJA IDŐPONT: 18.00 óra, június 4. (kedd) HELYSZÍN: Árpád tér, Délvidéki Országzászló Az 1920. június 4-i trianoni békediktátumra emlékezünk! A megemlékezésen a résztvevők, a 64 történelmi vármegye megszentelt földjét tartalmazó kapszulát helyeznek el az emlékmű talapzatához.

Tébolydára sincs pénz – OPNI helyett OPAI…

Gigatébolydából a közösségi pszichiátria felé? Félrevezető frázisok mögött kristályos az igazság! Ha lett volna szabadon felhasználható 30 milliárdjuk, nem a Nyírő Gyula Kórházban, hanem eredeti helyén, a 2007-ben bezárt „sárga házban” hozták volna létre a hivatalosan hétfőn létrejött Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézetet (OPAI). Győzelmet ünnepelni érkezett hétfő délelőtt Balog Zoltán emberi.

Meggyógyított kék vércsét engedtek szabadon Baks közelében

A Szegedi Vadaspark természetvédelmi mentőközpontjában meggyógyított kék vércsét (Falco vespertinus) engedtek vissza a természetbe Baks közelében pénteken. A feltehetően a kedvezőtlen időjárás miatt legyengült hím kék vércsét Pusztaszeren találták, a Kiskunsági Nemzeti Park természetvédelmi őre vitte be vasárnap a Vadasparkba – közölte Veprik Róbert igazgató az MTI-vel.