Engesztelő szentmise az 1944-45-ös délvidéki áldozatok emlékére 2012. november 25-én 13 órakor a SZENT ISTVÁN BAZILIKÁBAN (Budapest, V.
Posts by Admin
Szeged, 2012. november 15.
– Demonstrációt tartott a Vasutasok Szakszervezete (VSZ) a Szeged-Kiskundorozsmai Rollende Landstrasse (Ro-La) terminál területén csütörtökön, ahol az ellen tiltakoztak, hogy megszűnik a vasúti kamionszállítás állami támogatása, s ennek következményeként mintegy 100 munkahely kerül veszélybe. A rövid, figyelemfelhívó demonstrációt a terminál bejáratánál tartotta tucatnyi szakszervezeti aktivista.
Szeged, 2012. november 15., csütörtök (MTI) – A szegedi önkormányzat volt az egyetlen az országban, amely nem tudott megállapodni az adott kormányhivatallal a járási hivatal kialakításával kapcsolatban, ezért határozatban kellett rendezni az ehhez kapcsolódó feladatokat – közölte B.
Szeged, 2012. november 14.
Szeged, 2012. november 14., szerda (MTI) – A költségvetési törvény elfogadása esetén bőven lesz forrás jövőre az önkormányzatokhoz kerülő múzeumok működtetésére – jelentette ki L.
Szeged, 2012. november 14., szerda (MTI) – Kontrasztok vonzásában címmel a fővárosi Várfok Galéria huszonöt művészének alkotásaiból nyílik kiállítás szombaton a szegedi Reök-palotában.
Szeged, 2012. november 14., szerda (MTI) – Csányi Sándor, a Pick Szeged kézilabdacsapatának tulajdonosa bízik benne, hogy új, korszerű csarnoka lehet a klubnak.
Szeged – (MTI). – Darunéző túrák, terepmadarász verseny, fotós futam, kisvonatozás a halvasúton és számos gyermekprogram várja azokat, akik pénteken és szombaton ellátogatnak az első fehér-tavi „darvadozásra” Szeged mellé.
. .
Jankovics Marcell Az ember tragédiája című animációs filmje nyerte meg a jereváni Reanimania Filmfesztivál fődíját – közölte a Magyar Rajzfilm Kft. kedden az MTI-vel.
Szeged, 2012. november 13., kedd (MTI) – Eddig több mint 42 ezren látták a júniusban megnyitott Aranyecset – Munkácsy Szegeden című tárlatot a Móra Ferenc Múzeumban.





Európa szívéből










