Scroll To Top

A konzumidiótizmus jegyében : Arcunk eltakarásával védekezhetünk a friss levegővel szemben ! (Sz.)

Feketedő rasszizmus Dél-Afrikában

Numerus Clausus – Dél-Afrikában és Anti-Apartheid…

Milyen érdekes, hogy az üzleti világ által terrorizált, azaz „fősodratú” (tehát cinkelt) sajtóban a rasszizmust mindig csakis fehér europid követheti el színesbőrű, vagy éppen semi népek (pl. arabok) ellen !

Ezzel szemben persze a hétköznapi valóság egészen más.

Egy középkorú és középtermetű (fehér angol) betegem meséli fiával az oldalán… azért jöttek dédöregapja földére vissza Angliába, mert a fia – akármilyen okos is – Dél-Afrikában nem járhatna egyetemre ! Miért is ? Érdeklődöm értetlenül. Mire a válasz már csaknem fásult egykedvűséggel : Hát mert a feketék nem engedik. A kormány feketéi. A többségi fekete kirekesztők… Akik a fehéreket mindenhonnan kiszorítani igyekszenek. – Apartheid ? Nem ! Az ellenkezője ! Anti-apartheid, azaz Fekapartheid ! Az anti-apartheid ! Olyan törekvés ez, mint az antifasizmusé. Sikeres, brutális, tömeggyilkos túlkapás. A másik bűneire hivatkozva elkövetett még nagyobb bűn. Az antifasizmus nevében is sikerült nagyságrenddel több embert kiirtani (bő 100 milliót), mint a (meg)tagadott fasizmus nevében… Hát ezen szorgoskodnak ma dél-afrika feketéi, leginkább a zúluk…

Míg Európa irdatlan fekete tömegeket fogad be (félreértelmezett) emberbaráti szeretetből, addig a Dél-Afrikai országok – mint Rhodesia azaz a mai Zimbabwe – kirekesztik az ottlevőket is… fehéreket, de törzsi alapon feketéket is ! Megjegyzem, azokat a fehéreket rekesztik ki a zúluk, akik hamarabb telepedtek le ott, mint ők, a fekete zúluk.

Európa dolga az lenne, hogy végre rendet tegyen Afrikában ! A gyarmati rendszer módszeres zavarkeltései után, meg az új-gyarmatosítás (neokolonializmus) után végre… Rendet Afrikában ! Többek között éppen azért, hogy immár ne ide vágyjanak az afri(kaia)k, hanem végre otthon érezzék jól magukat ! Afrikában.

De hogy-hogy nem járhat egy fehér ottszületett brit leszármazott az egyetemre ? Mert csak 2-3% fehért szabad fölvenni ! A többi bizony fekete kell hogy legyen ! Miért ? – kérdem – İlyen kicsi a fehérek aránya ? Nem! Az a 10%-ot közelíti. (Bár nem olyan régen még hivatalosan 12% volt…) Olyan 8-9%-nek mondja ma a dél-afrikai fehéremberem. Tehát… Egy meghatározott arányban csak harmadannyi vagy inkább negyedannyi fehérembert lehet fölvenni az egyetemre, mint amennyi a népesség aránya szerint indokolt volna !

Rádöbbenek : Ez maga a meghamisított Numerus Clausus ! Ez a rasszista Numerus Clausus! El is mesélem neki, hogy a Numerus Clausus-szal, azaz hogy annak az emlékével nyösztetik a magyarokat már nagyon sok-sok, szám szerint a 8. évtizede… Valami fasizmus moshatatlan vádjával ! Mi közünk nekünk ehhez ? Pedig a mi Magyar Numerus Claususunk az esélyegyenlőség törvénye volt ! Amennyi egy nemzetiség aránya a népességben, olyan arányban szerepeljen a fölsőoktatás kegyeiben is ! Megdöbbenten néz. Szólni sem tud. Nem is hiszi, hogy ez igaz lehet. Egy népet fröcsögve antiszemitázni az esélyegyenlőség törvényéért… miközben ő elmenekül a hazájából – nem az Esélyeggyenlőség Törvénye hanem – az Esélyeggyenlőtlenség Törvénye miatt… amit a világon senki nem is emleget ! Miért is ? Mert valakik íratlan törvénnyé tették, hogy a fekete-vezetésű Dél-Afrikát kritizálni nem lehet ! Azt a bűnöző Mandelát csak ajnározni lehet. Az eggymilliós angol Leedsben is szobra áll, ahol például sohasem járt, soha nem is élt… Eggy napig sem… Bárki bátran köszörülheti persze a nyelvét az ehhez képest sokkal igazságosabb, de elveszejtett fehér vezetésű Apartheiden ! Sőt ez a „fejlett világ”-ban egyenesen kötelező lett ! A fehérek elleni rasszizmus.

És ha valaki most azt mondaná: No de ez már túlzás ! Hát nem az ! Még a Dél-Afrikából elvándorolt fekete ismerőseim is azt állítják, hogy Dél-Afrika (vezetése) maga a katasztrófa. A szabadossággal elszabadult a parttalan bűnözés és kábszerek tarolnak rohamosan. No meg persze a példátlan „szabados” bűnözési hullámmal rohamosan terjed az AIDS is. Egy koromfekete kiskatona (zúlú) betegem így fogalmazott: Az Ubuntunak vége! Az Ubuntu a Szabadság és Béke kora volt… az Apartheid alatt is… (Akárcsak a Linux-ban is!) Ez a koromember Zúlúföldről menekült Britanniába, be is állt és föl is csapott a hadseregbe szakácsnak. Ha otthon marad – ahogy elmerengett – már börtönben lenne, vagy inkább már halott. A szülővárosában a mindent átható bűnözés elől nem menekülhet. Bűnözőnek áll, vagy ellenük harcol, sokáig életben nem maradhat. A helyzet súlyosságának ecsetelésére elmondta, hogy az – Ubuntu alatt – egymást mindenben segítő szomszédok (feketék) mára olyan ádáz helyzetben élnek, hogy egymást kirabolják, egy falat ételért ölnek, és (számukra) természetesen egymás feleségeit, lányait, öreganyjait rendre megerőszakolgatják. Brutális nemi erőszakban Dél-Afrika a statisztika bajnoka ! (A bűnvándorló-cunami óta Svédország a második.) Nem az örökkön kötelező gyűlölettel kritizált Apartheidben, hanem azóta lett az ! A legelátkozottabb szokás talán az, hogy – hitük szerint – az AIDS-et csak a szűzlány (megerőszakolása) gyógyítja, így rendre minden helybeli kislány egy bestiális beteg ragályos támadásában veszti el a szüzességét. (Jobb esetben az atyaian kedves patrónusok pénzt ajánlanak a kisiskolás lányuknak érte.) Ez már nehezen emészthető a világotlátott ember számára is, de ők nem állnak meg itt ! Hiszen a becstelenítő erőszak-hullám fokozza a gyanakvást… hogy ugyan ki még a szűz ?! Így divatba jött, hogy az AIDS-es narkós megszállottak csecsemőket erőszakolnak meg ! Ha az ördögfattyak rémtetteibe az apróságok nem halnak bele, többnyire egy (rövid) életre marad csak beteges kilátásuk.

Hát ilyen ma a Nagy Fekete Szabadság ! Dél-Afrikában… (Mert Közép-Afrikában például kicsit rosszabb ! Egy 10 milliós holokauszt árnyékában, amiről senki sem beszél…)

Szóval vesszen az Apartheid ! Éljen a (fekete) „szabadság” ! Tomboljanak az ördögfattyak !

De visszatérve a menekülö fehérember esetéhez. Annak ellenére, hogy Dél-Afrika vezető szakemberei ma is többnyire a tanult fehérek, az afri féltékenység a legdurvább rasszista módon kirekeszti a fehéreket a fölsőoktatásból. Meg a politikából is. Fekete politikusok használják kényükre a kihalófélben levő fehér szakembereket… No persze a feketék sem egyformák, eggymással is rasszisták ! A törzsi féltékenység is belháborúkhoz vezet. Hát éppen ezt tartotta féken az Apartheid. A törzsek elkülönítésének – nemzetállamoknak (!) – a működő rendszere. Európában ezt a nemzetállamok szövetségének neveznénk. Milyen demokratikus ! Ma pedig e helyett : amelyik kormányoz, az irtja a másikat. Ékes példa erre a két főnépű Ruanda 2 milliós hutu-tutszi holokausztja.

Szóval a rasszizmus a legfőbb vezéreleme a Dél-Afrikai oktatásügynek. A Numerus Clausus Niger, vagy Numerus Clausus Africanus a rogyásig ragozott „Numerus Clausus” rasszista, néger változata. Ez a „Diszkriminatív Numerus Clausus”! (Szemben pl. az esélyegyenlőségi Numerus Claususokkal.) Érdekes, hogy sosem hallunk róla a főhírekben. De még a mellékhírekben sem…

A kirekesztetteket meg soha nem kérdezi meg senki…

Bizony ez is a rasszista terror-gépezet működési eleme… Tényelhallgatás, adatcsalás, hírtorzítás.
Így lehet egy egész világot tévhitekkel félelemben tartva tökéletesen irányítani.
Ahogyan Rotschild is, meg Göbbels is tudta ezt, úgy tudják ezt a világ mai urai még jobban és még aljasabban is…

Dr. Szabó László

2016.04.20.

Ez írásom csaknem eggy évvel korábban fogant, de a szokatlan őszintesége miatt sokat kérődztem rajta…

Ossza meg:

Ha tetszik írásunk, ajánlhatja másoknak is!
A túlélés útja ma magyarul gondolkodni...

A szerzőről

Dr. Szabó László

A MAGYAR KULTURÁLIS ÖRÖKSÉG ALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓJA
CSALÁDORVOS, AKI HISZ A CSALÁDBAN,
DE NEM HISZ A GYÓGYÍTHATATLAN BETEGSÉGEKBEN,
NEMZETÜNK BETEGSÉGÉNEK ORVOSLÁSAKÉNT PEDIG HISZ MAGYARORSZÁG FÖLTÁMADÁSÁBAN

Ady szavaival élünk és túlélünk :

Most perc-emberkék dáridója tart,
De építésre készen a kövünk,
Nagyot végezni mégis mi jövünk.
Nagyot és szépet, emberit s magyart.

Ady Endre 1908-ban, 31 évesen (Székely Aladár felvételén)