Scroll To Top

A magyarság elnyomatásának legfőbb oka a gyáva magyar ! (Sz.)

5000 orvost veszítenénk egyik pillanatról a másikra

Betegségügy 2012. jún. 26.

Rácz Jenő, a Magyar Kórházszövetség elnöke szerint az egészségügy működésképtelenségét eredményezné, ha az ágazatot is érintené a 62 évnél idősebb orvosok kötelező nyugdíjaztatása.

Az m1 Lényeg című műsorában Rácz Jenő vasárnap kifejtette: jelenleg mintegy 30 ezer orvosból csaknem 4 ezer dolgozik 65 éves kora felett is, többen közülük 70 évnél is idősebbek. Ha 62 éves kornál húzzák meg a határt, akkor mintegy 5 ezer orvost veszítenének el „egyik pillanatról a másikra”. Emellett évente mintegy ezer orvos távozik az országból, a szakmából, így ezzel az intézkedéssel körülbelül 6 ezer orvost vennének ki a rendszerből.

A Magyar Kórházszövetség elnöke szerint így ez az intézkedés az egészségügyben nem végrehajtható. Ugyanezt az álláspontot képviseli Szócska Miklós egészségügyi államtitkár is, aki múlt pénteken az MTI-nek elmondta: kiáll annak érdekében, hogy az egészségügyi ágazatot ne érintse a kötelező nyugdíjaztatás.

A kérdéssel kapcsolatban a kormányzaton belül jelenleg egyeztetések, modellezések folynak. További tárgyalások során fog tehát eldőlni, hogy a közszféra mely szegmenseire és milyen módon lesz érvényes a 62 éves nyugdíjkorhatár feletti munkavállalás lehetőségének megszüntetése.

Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter múlt csütörtökön, a 2013-as költségvetésről tartott sajtótájékoztatóján beszélt arról, hogy az önkormányzati, oktatási és egészségügyi reform nyomán jövőre 250 ezer közalkalmazott tér vissza a központi állami körbe, s a 62 év felettiekre a kormány elrendeli a kötelező nyugdíjba vonulást, így 10-11 ezer fővel csökken a közszféra állománya, amelyből mintegy 20 milliárd forintos megtakarítás származik. Giró-Szász András kormányszóvivő a héten az m1 Ma reggel című műsorában azt mondta: további tárgyalásokon dől el, hogy a közszféra mely szegmenseire és milyen módon lesz érvényes a 62 éves nyugdíjkorhatár feletti munkavállalás lehetőségének megszüntetése.

Ossza meg:

Ha tetszik írásunk, ajánlhatja másoknak is!
A túlélés útja ma magyarul gondolkodni...

A szerzőről

Admin

Webadminisztrátor

Kalendárium

Landerer súg
Landerer súg
márc. 27.
Turán után
Turán után
márc. 27.

Kalendárium

Illő napi filmajánló