Scroll To Top

Böngészés: Hungarikumok

1395-ben Mag (október) hava 6.-án Zsigmond királyunk az ország központjában megalapította az Óbudai Egyetemet, az első fővárosi egyetemünket. (Az első magyar egyetemünk már 1367-től Pécsett létezett.) A magyar uralkodó, Luxemburgi Zsigmond kérésére IX.

Arad! Köszönt a csonka Magyarország! – 2015

1849. augusztus 13.-án Világosnál a magyarok az orosz csapatok előtt letették a fegyvert.

Független, magyar ország! – Kettő is egyszerre…

Független magyar ország! Önálló magyar állam! Kettő is! Egyszerre… A megnyomorított csonka kis Magyarország és a … Lajtabánság! Éppen ma 94 éve! 1921. október 4.- én egy (másik) önálló magyar állam jött létre Csonka-Magyarország nyugati szomszédaként.

Elsűllyedt bőgőshajók maradványaira bukkantak a Tiszában Szolnoknál

Szolnok egykori hajós életének tárgyi emlékeire, két elsüllyedt bőgőshajó maradványaira bukkantak minap helyi lakosok a Tisza alacsony vízállásának köszönhetően a Belvárosi nagytemplomnál levő folyószakaszon – közölte a szolnoki Damjanich János Múzeum régésze hétfőn. Kertész Róbert, aki egyben történész is, elmondta: a most felfedezett tárgyi emlékek azért is jelentősek, mert először.

Saint Germain – osztrákhízlalás magyar húsból

Saint Germain – osztrákhízlalás magyar húsból! Máig agyonhallgatva… Szebben zöngene hangzatos alliterációval a „Habsburg-hízlalás„, de 1918 őszén  a Habsburgokat már kifúrták saját bécsi férgeik… (Csak jobb lett volna Rudolf a trónon!) 1919. szeptember 10.

Második Bécsi Döntés – ma 75 éve!

Ma 75 esztendeje történt a II. Bécsi Döntés! A bécsi döntések nemzetközi bírósági döntések voltak, amelyekkel Németország és Olaszország békés úton igyekezett Magyarországnak a Trianoni terrordiktátum által okozott főbb sérelmeit orvosolni.

A jellegtelenség terrora

Ma az építészetben – mint megannyi másban is – a jellegtelenség terrorizál! A magyarnak gazdag díszítőkincse van. A hazafiság minimuma (lenne) ezt ma megőrizni! Reök-palota lépcsőháza – Magyar Ede Építészeink hajdan a szecesszióban – egy új stílusban – is tudtak magyarosat, nagyot alkotni! Ma lelki és szellemi beteg magyartalan építészeink.

A Pozsonyi Diadal – Nemzeti Ünnepünk

A Pozsonyi Diadal – Nemzeti ünnepünk! Lehetne… illendően munkaszüneti nap, akár egy hosszú hétvégével… Nemzeti értékeink ünneplésével, önbecsülésünk helyreépülésével… Miért „ünnepeljük” szépnevű Nemzeti Diadalunk helyett mégis részegülten a bukott kommunizmus Május elsejéjét – még mindig? Talán azért is, mert a magyarság túlnyomó többsége azt sem tudja, mi is volt a Pozsonyi. .

E napon, Nap (június) hava 10.-én született nevén Csere János Apácán, 1625. június 10.-én, 1656-tól Apáczai Cseri János néven élt erdélyi magyar pedagógus, filozófus, kálvinista teológus, a magyar nevelésügy és az anyanyelvi tudományos ismeretterjesztés előfutára, az erdélyi puritánus mozgalom kiemelkedő alakja, az első magyar enciklopédista, a karteziánus ismeretelmélet korai magyar követőinek egyike. (Elhúnyt Kolozsvárott, 1659 december 31.) A Barcaság kálvinista szülötte, szegény sorsú szabados szülők gyermeke.

Liberland lehetne akár Magyarország is!

Íme Trianon és a mai nemzetközi jog-rés egy újabb következménye. Senki szigetén mini állam alakult Liberland néven kihasználva joghézagot, s egyben precedenst is teremtve.

A Csősz-csillagzápor – Lyridák

Csősz csillagunk sziporkái záporoznak hamarosan… Magyar csősz égi képe, a Csősz csillag – közismertebben, arabusul: “Vega” (tájéka) a forrása ennek a tavaszi csillagzivatarnak. A Csősz-, azaz a Lant-hullócsillagraj – görögösen latinkodva a Lyridák raja – közeleg.

Szeleczky Zita szülinapján

Szeleczky Zita, Klára Terézia (Budapest, 1915. április 20. – Érd, 1999. július 12.) magyar színésznő, a Vörös Terror üldözöttje. Szeleczky Manó (Emmánuel) és Négyessy Amália lányaként született… A két világháború közötti korszak talán legbájosabb magyar színésznője, aki bátran fölvállalta honleányi hazaszeretetét, ezért a magyarüldözők kirekesztették… Petőfi  Föl a szent háborúra! versének egy „Hungarista Est” keretében (1944 novemberében) való szavalatáért ,.