Scroll To Top

Az illegális bevándorlás - vagyis bűnözés - támogatása bűnpártolás !
A bűnpártoló politikusoknak börtönben vagy bitón a helyük !

Elkészült az egri vár kicsinyített mása Gárdonyban

Az egri vár kicsinyített mását építették fel Gárdonyban, a Gárdonyi Géza emlékház szomszédságában.

A látványos rönkvárat a várvédők és az ostromló seregek csatájával veszik majd birtokukba a gyerekek április 27-én, péntek délután – tájékoztatta az MTI-t a gárdonyi turisztikai egyesület közhasznú non profit szervezet menedzsere.
Somossy Eszter közlése szerint a félezer négyzetméter területen felépített vár izgalmas, romantikus élményt kínál a gyerekeknek. Építésénél igyekeztek hűek maradni az Egri csillagok hősei által védett vár alaprajzához. Felépítették a regényből jól ismert Dobó-bástyát, a föld- és a tömlőcbástyát, az ágyúdombot és a főteret.
A föld alatt – mintegy 50 méter hosszan – a várat csillag alakban behálózó, a régi kazamatákat idéző labirintust alakítottak ki, és nem maradt el a gyilokjáró kialakítása sem. A várlátogatók „terepszemléjét” 9 méter magas kilátó teszi lehetővé.
A rönkvár játszóházaknak, rendezvényeknek ad majd helyet. A műsoros programok megtartását a Dobó-palota helyén felépített 30 négyzetméteres színpad teszi lehetővé.
A kicsinyített egri vár felépítése csak egyike azoknak a turisztikai látványosságoknak, amelyeket az Új Széchenyi Terv pályázatán nyert 250 millió forintos európai uniós támogatás révén valósított meg a gárdonyi önkormányzat. A 490 millió forint összértékű program keretében befejeződött az agárdi temetőben álló, műemléki védettséget élvező Nádasdy-obeliszk felújítása, a hét végén már várja a turistákat a különböző turisztikai elemeket, nevezetességeket összekötő tematikus turisztikai ösvény, és májusban átadják a közönségnek az Agárdi Gyógy-és Termálfürdő új gyermek-, valamint külső wellness- és élménymedencéjét.

 

A Rönkvár megnyitó programja – 2012. április 27. péntek 18 óra

 

Gárdonyi Rönkvár (Gárdony-Agárdpuszta, Sigray u. 1.) – a Gárdonyi Géza Emlékház és a Velencei-tavi Galéria által határolt terület –

17.00     Várvédő csatára toborzó. Vértek, sisakok készítése a majdani várkapitánnyal. Csatára készülés. (a történelmi játszóházat vezeti: Lábadi Zoltán és csapata)

 

18.00     Megnyitó ceremónia a Gárdonyi Várközpontban (a francia és a német testvérvárosi delegáció fogadása, a vár ünnepélyes megnyitása, a várkapitány kinevezése)
Megnyitó beszédet mond: Tóth István polgármester

 

18.10     Hadnagyoknak tanúság  – Az egri hősök korának magyarországi és török zenéjéből – A Musica Historica régizene együttes koncertje a várban
(www.musicahistorica.hu)

 

 

18.40     Várvédő csata, a vár megvédése. Lábadi várkapitány és csapata megvédi a várat a támadó török fegyveresektől.

 

18.50     A Magyar Királyi Kardforgatók Rendje – történelmi magyar harcművészek török-kori harcászati bemutatója (http://kardforgatok-szfvar.hu)

 

 

19.20     Íjászat, kardvívás, harctechnikák tanulása a harcosoktól, a vár és a vár kazamata-rendszerének felfedezése

 

20.30     Tűzzsonglőrök bemutatója(www.zsongisapka.hu)

 

21.00     zárás

 

(MTI- gardonykultura.hu)

Ossza meg:

Ha tetszik írásunk, ajánlhatja másoknak is!
A túlélés útja ma magyarul gondolkodni...

A szerzőről

Admin

Webadminisztrátor

Kalendárium

Illő napi filmajánló