Scroll To Top

„Ébredj, hazám, mert ha most nem ébredsz,
Soha többé nem lesz ébredésed…” ( Petőfi – A Nemzethez )

Elbúcsúztatták Fábián Tamást Szegeden

Hírek 2012. febr. 09.
Fotó: Kelemen Zoltán Gergely/MTI

Fábián Tamás egyik utolsó fotója az Erta Ale vulkánról készült

Egykori kollégái, tanítványai és barátai búcsúztak a magyar turistákat ért etiópiai merénylet egyik áldozatától, Fábián Tamástól a szegedi dómban. A több száz emlékező előtt Kondé Lajos szeged-belvárosi plébános celebrált szentmisét. A püspöki helynök és Fábián Tamás barátai is úgy emlékeztek az 53 éves korában elhunyt geográfusra, mint akiben állandóan munkált a természet szépségeinek megismerése iránti vágy, s az a szándék, hogy ezeket minél több embernek megmutathassa.

A szentély előtt kiállították a Szegedi Tudományegyetem egykori oktatójának egyik utolsó – néhány órával halála előtt készített – fényképét, amely az Erta Ale vulkánt ábrázolta éjszakai pompájában.

Fábián Tamás 1958-ban Szombathelyen született. Egyetemi tanulmányait Szegeden végezte, előbb 1980-84 között földrajz-testnevelés szakos általános iskolai, majd 1986-89 között földrajz szakos középiskolai tanári diplomát szerzett. Az egyetem természeti földrajzi tanszékére 1986-ban került, a terepi kutatómunkának azonban már korábban is aktív segítője volt. Alapvető feladatai közé tartozott a terepgyakorlatok és a tanulmányi kirándulások vezetése, regionális természeti földrajzi gyakorlatok tartása, a Védett természeti értékek, a Természetvédelem földrajzi alapjai című kurzusok gyakorlatainak irányítása. A sok gyakorlati óra keretében szoros kapcsolatot alakított ki a hallgatói közösségekkel. Ő végezte a tanszék akkreditált talaj- és vízvizsgálati laboratóriumában a minták kezelését, gyűjtését, előzetes előkészítését – részt vett a tanszéki infrastruktúra fenntartásában és fejlesztésében.

Aktív ásványgyűjtőként az egyik leggazdagabb gyűjteményt tudhatta magáénak Magyarországon, ehhez kapcsolódva rendszeresen tartott speciális kollégiumokat a Kárpát-medence ásványai címmel. Kedves hobbija, életeleme volt a természet morfológiai szempontú megismerése, Magashegységek formakincse című speciálkollégiuma az egyik leglátogatottabb volt a szegedi természettudományi karon, de aktívan részt vett a Magyar Hegymászó Klub munkájában is. Rendszeresen tartott előadást a Magyar Földrajzi Társaságban, hatékonyan segítette a földtudományi érdeklődésű hallgatók beiskolázását, földrajzi versenyeket szervezett, és rendszeresen publikált a szakmai folyóiratokban a Földrajz Tanításában vagy a Földgömbben.

Ossza meg:

Ha tetszik írásunk, ajánlhatja másoknak is!
A túlélés útja ma magyarul gondolkodni...

A szerzőről

Admin

Webadminisztrátor

Kalendárium

Fohászkodás

ápr. 15.
Fohászkodás