Scroll To Top

A hazugság az hazugság.
Akkor is ha hangosabban mondják, akkor is, ha többször mondják, akkor is, ha többen mondják.
Akkor is, ha hatalmi szóval mondják, vagy ha tudományos köntösbe öltöztetik.
Ez utóbbi (kettő) a propagandisztikus hazugság ! (Sz.)

Tehetséggondozó tábort szervez középiskolásoknak az SZTE

Hírek 2012. jún. 26.

Egyhetes kirándulással és érdekes kurzusokkal egybekötött tehetséggondozó tábort szervez elsősorban a jog-, a humán- és a társadalomtudományok iránt érdeklődő középiskolásoknak a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) Állam- és Jogtudományi Kara és az SZTE Tehetségpont – tájékoztatta Arany Mihály, az SZTE Tehetségpont sajtóreferense az MTI-t.

Az augusztus 27-én Balatonfenyvesen kezdődő táborban olyan képességek elsajátítását segítik a szervezők, amelyekére a hagyományos oktatás kereteiben nem adódik lehetőség. Az általános kompetenciafejlesztéshez kapcsolódó témákon túl néhány blokk erejéig bevezetik a diákokat a jog világába, különös hangsúlyt fektetve a köztudatban legnépszerűbb jogi területekre, illetve az aktuális társadalmi és gazdasági problémákra.
Így a diákok betekinthetnek például a politikai pártok és ideológiák világába, krimi-, illetve nyomozójátékkal egybekötve hallhatnak a büntetőjogról és a kriminálpolitikáról, személyiségtesztet tölthetnek ki, pályaorientációs tanácsokat kaphatnak, és gyakorlatorientált stratégiai játékon vehetnek részt. A szakmai kurzusokon az előadásokat interaktív foglalkozás, majd vita követi. A kínálatból nem maradnak ki a szabadidős programok sem.
  A táborra az SZTE Tehetségpont honlapján (sztehetseg.hu) jelentkezhetnek az érdeklődők. A jelentkezőknek a szervező intézmények pályázati, illetve alapítványi forrásból biztosítják a kurzusokon való részvételt, szállást hét éjszakára és hatnapi teljes ellátást, így a részvételi díj csupán 10 ezer forint.

Ossza meg:

Ha tetszik írásunk, ajánlhatja másoknak is!
A túlélés útja ma magyarul gondolkodni...

A szerzőről

Admin

Webadminisztrátor

Ady szavaival élünk és túlélünk :

Most perc-emberkék dáridója tart,
De építésre készen a kövünk,
Nagyot végezni mégis mi jövünk.
Nagyot és szépet, emberit s magyart.

Ady Endre 1908-ban, 31 évesen (Székely Aladár felvételén)