Scroll To Top

Magyarok vagyunk meg székelyek,
Kirekesztők kíméljenek !

Ótott Ferenc évek óta lakik a Tiszán

Hírek 2012. febr. 20.

Ótott Ferenc úszóháza a Tiszán

Folyamkilométer 174,8 – ez Ótott Ferenc szegedi címe a Tiszán. Egy idegen postás soha nem találná meg. Postaláda mégis van, a helyi postás pedig a parti ösvényen kanyarogva, nem a cím alapján, de hozza a leveleket.

Száz négyzetméteres, takaros ház ringatózik a Tiszán évek óta, ma már turistalátványosságnak számít. A házigazda kínzó asztmájától szeretett volna szabadulni. Tíz évig élt Ausztriában, majd 2000-ben hazatelepült. A Tömörkény Gimnázium mellett bérelt lakást. Egy este megint az asztmája gyötörte, lement a rakpartra, leült a lépcsőre, a fuldoklás csillapodott. Ekkor gondolt Ótott Ferenc először arra, hogy a Tisza fizikai közelségében kellene élnie.

A fiatalember nem maradt az álomvilágban, első útja a vízirendőrséghez vezetett, majd onnan küldték a hajózási felügyelethez. Végül a Tisza Yacht Kft-nél kötött ki, ahol Bogár mérnök úr belelkesedett Ferenc ötletén, és attól kezdve mindenben segített, egyengette az igazi úszóház megépítésének göröngyös ösvényeit.

A part állami tulajdonban van, a folyó kezelője az Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság, így bérleti szerződést ez utóbbival kötött Ótott. Évente majd százezer forintot kell fizetnie a partszakasz használatáért (egy drágább albérlet havi díja). A telekvásárlást azonban megúszta. Nehéz az úszóház mibenlétét meghatározni, de hivatalosan „motor nélküli úszómű-állás” lett belőle. Így vízijártassági jogosítvány nem feltétlenül szükséges, de jó, ha van. Ha a házigazda gondolna egyet és elindulna a Tiszán, végül is bárhol kiköthetne, ha kapna rá engedélyt. Arra ügyelni kell, hogy a folyó felé, befelé ne terjeszkedjen, hiszen ha hetven méterre benyúlna az építmény, akkor már a hajózást akadályozná, ezt pedig tiltja a hatóság.

Ingyen strand, ingyen stég. Szép az élet az úszó családi házon. Reggelente jó gyönyörködni akár a téli, akár az őszi Tiszában. Ferenc összebarátkozott az arra „járó-kelőkkel”, együtt kávéznak, időnként egy kupica pálinka is lecsúszik.

Ferencnek egyedül a szomszédok hiányoznak, jó volna barátokkal, ismerősökkel betelepíteni a partot. Erre vannak európai példák, Magyarországon azonban ma idegenkednek a vízi élettől. Sokan a veszélyektől tartanak: a jégtől, az árvíztől. A házigazda nem győzi magyarázni, hogy az épület szerkezete úgy van kialakítva: a jég megemeli az építményt, az árvíz meg még könnyedebben elemeli, csak jól ki kell engedni a tartó köteleket. Tréfásan meg is szokta jegyezni, amikor azt kérdezik tőle, hogy nem fél-e az árvíztől: „Hát ti nem féltek? Nektek befolyik a víz a pincétekbe, én pedig úszom a víz tetején a házammal, visz az ár.”

Hanganyag

(Szlavkovits)

Ossza meg:

Ha tetszik írásunk, ajánlhatja másoknak is!
A túlélés útja ma magyarul gondolkodni...

A szerzőről

Admin

Webadminisztrátor

Kalendárium

Illő napi filmajánló