Scroll To Top

„Ébredj, hazám, mert ha most nem ébredsz,
Soha többé nem lesz ébredésed…” ( Petőfi – A Nemzethez )

130 ezres bírságot fizetett ki a helyszínen

Hírek 2012. febr. 21.

Egy hónap alatt csaknem kilencmillió forint közigazgatási bírságot szabott ki a Csongrád megyei rendőrség forgalomellenőrzési alosztálya, a 234 esetből 196 alkalommal külföldi állampolgárral szemben jártak el, elsősorban gyorshajtás miatt – közölte a megyei rendőr-főkapitányság sajtószóvivője. Szenti Szabolcs elmondta, hogy fokozott ellenőrzést tartanak az autópályákon és a határ felé vezető utakon. A gyorshajtók kiszűrésén túl – a Csongrád Megyei Kormányhivatal Közlekedési Felügyelőségével együttműködve – kiemelt figyelmet fordítanak a teherautó-sofőrök vezetési- és pihenőidejének betartatására. A rendőröknek a külföldiekkel szemben kiszabott bírságok kapcsán egyetlen autót sem kellett visszatartaniuk, mert mindegyikük inkább a helyszínen fizetett. Így az a négy kamionsofőr is, akikre a vezetési- és a pihenőidő be nem tartása miatt egyenként nyolcszázezer forintos bírságot szabtak ki.

Szenti Szabolcs egy másik példát is említett, hétfő délután Szegeden 130 ezer forint közigazgatási bírságot fizetett a helyszínen egy Audi sofőrje, akit a Szőregi úton 114 kilométeres óránkénti sebességgel mértek be a főkapitányság forgalomellenőrzési alosztályának munkatársai.

(MTI)

Ossza meg:

Ha tetszik írásunk, ajánlhatja másoknak is!
A túlélés útja ma magyarul gondolkodni...

A szerzőről

Admin

Webadminisztrátor

Kalendárium