Scroll To Top

Magyarok vagyunk meg székelyek,
Kirekesztők kíméljenek !

Nem döntött a kulturális bizottság a színházigazgatói pályázatok ügyében

Hírek 2013. jan. 28.

Nem döntött a szegedi  kulturális bizottság színházigazgatói pályázatok ügyében hétfőn. A testület ülésén Mózes Ervin címzetes főjegyző elmondta, hogy az öt aspiráns közül csupán kettő teljesítette a kiírásban szereplő feltételeket.

A Szegedi  Nemzeti Színház főigazgatói posztjára a kiírás szerint azok nyújthattak be pályázatot, akik legalább öt éven át irányítottak az előadó-művészeti törvény hatálya alá tartozó intézményt. Mózes Ervin címzetes főjegyző közölte, ennek a feltételnek csupán Balikó Tamás, a Pécsi Nemzeti Színház korábbi direktora és Gyüdi Sándor, a szegedi  teátrum jelenlegi vezetője felel meg.
A pályázók közül Juronics Tamás Kossuth-díjas táncművész kifejtette, hogy húsz éve irányítja a Szegedi  Kortárs Balett társulatát, az elmúlt öt évben pedig a Szegedi  Nemzeti Színház művészeti igazgatójaként dolgozott, s ez megfelel a jogszabályban rögzített kritériumoknak. A főjegyző álláspontja szerint a táncművész azért nem felel meg a kiírásban szereplő feltételeknek, mert az említett intézményeket nem igazgatja, hanem művészeti vezetőként dolgozik.
Vasvári Csaba, a székesfehérvári színház egykori vezetője arra hivatkozott, a Magyar Teátrumi Társaság (MTT) alelnökeként megszerezte a szükséges vezetői tapasztalatot. Szolnoki Tibor színművész, énekes pedig úgy vélte, hogy az Operettvilág Együttes irányítójaként teljesítette a pályázatban előírtakat.

Haág Zalán (KDNP), a kulturális bizottság elnöke közölte, hogy a testület többségi álláspontja szerint szakértőkkel kell egyeztetni arról, mely aspiránsok felelnek meg a pályázati kiírásoknak. A kulturális bizottság előreláthatólag két-három héten belül határoz arról, kit javasol a színházigazgatói posztra. A végleges döntést a szegedi  közgyűlés hozza meg várhatóan február végén vagy március elején.
A bizottsági elnök szerint a pályázatokat véleményező szakmai bizottság korábbi ülésén Vasvári Csaba öt támogató szavazatot kapott, Juronics Tamás, illetve Gyüdi Sándor mellett négyen-négyen voksoltak. A társulat többsége egy szimpátia szavazáson azt támogatta, hogy továbbra is Gyüdi Sándor irányítsa a teátrumot.

Ossza meg:

Ha tetszik írásunk, ajánlhatja másoknak is!
A túlélés útja ma magyarul gondolkodni...

A szerzőről

Admin

Webadminisztrátor

Kalendárium