Scroll To Top

Az Orvostudomány
mint magyar neve (is) mondja :
Tudomány, nem Propaganda !!! (Sz.)

Távcsöves kisbolygófigyelésre várják az érdeklődőket a szegedi csillagvizsgálóban

Hírek 2013. febr. 14.

Távcsöves kisbolygófigyelésre várják az érdeklődőket Szegeden, az egyetemi csillagvizsgálóban pénteken este, amikor a fél futballpálya-méretű, 2012 DA 14 katalógusjelű aszteroida elsuhan a Föld közelében.

A kisbolygó mintegy 34 ezer kilométerre halad el a Föld mellett. A szabad szemmel nem, de kisebb távcsövekkel már látható, gyorsan mozgó fénypont Magyarországról is észlelhető lesz derült idő esetén – mondta el az MTI-nek Szalai Tamás, a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) természettudományi karának közkapcsolati titkára.
Az SZTE munkatársai és a Magyar Csillagászati Egyesület szegedi csoportjának tagjai péntek este hat órától várják az érdeklődőket a szegedi csillagvizsgálóban a kisbolygókról szóló előadással, majd – jó idő esetén – 21-23 óra között a Föld mellett elsuhanó szikladarab távcsöves nyomon követésével.
Az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA szerint az objektum tipikus Föld-közeli aszteroida, átmérője körülbelül 50 méter, azaz se nem túl nagy, se nem túl kicsi, és valószínűleg egy kőszikláról van szó. Számítások szerint negyvenévente repül el bolygónk mellett ehhez hasonló aszteroida.

(foto: Times)

 

Ossza meg:

Ha tetszik írásunk, ajánlhatja másoknak is!
A túlélés útja ma magyarul gondolkodni...

A szerzőről

Admin

Webadminisztrátor

Kalendárium