Scroll To Top

Az illegális bevándorlás - vagyis bűnözés - támogatása bűnpártolás !
A bűnpártoló politikusoknak börtönben vagy bitón a helyük !

Adassék meg a nemzeti kegyelet Petőfi Sándornak !

„A kör bezárult. Le kell tenni a fegyvert!”

Adassék meg a nemzeti kegyelet Petőfi Sándornak,

legalább születésének 200. évfordulójára!

Írták

Fuksz Sándor –  Patrubány Miklós

BEVEZETŐ RÉSZ 

választ el bennünket nemzetünk legnagyobb költője születésének 200. évfordulójától, de sem születésének, sem halálának helyszínét nem sikerült két évszázad alatt kiderítenie polgári, had-és irodalomtörténészeinknek. Sőt, ma már biztosra vehető, hogy gyalázatos módon, Petőfi Sándor hamvai temetetlenül hevernek valahol Európában! Ez az, ami ellen most felemeljük szavunkat

Ott essem el én,
A harc mezején,
Ott folyjon az ifjui vér ki szivembül…

(Petőfi Sándor  – Egy gondolat bánt engemet)

A Segesvár melletti Fehéregyháza határában 1849. július 31-én lezajlott csatában eltűnt a forradalom költője, aki a szabadságharcban az erdélyi hadaink parancsnoka, Bem apó oldalán szolgált őrnagyként. Meghalni senki sem látta, holtteste soha nem került elő, sem a harctéren, sem az elhunytak temetésekor. Érthető ezért, hogy sokan voltak, akik kétségbe vonták Petőfi Sándor segesvári halálának hírét. Ám még többen voltak azok, akik elhitték. A legtöbben beteljesülni látták a költőnek az Egy gondolat bánt engemet c. versében saját maga által megjövendölt sorsát. A nép száján pedig terjedni kezdett egy reményhervasztó, önfeladást, lemondást sugalló szállóige: „Eltűnt, mint Petőfi a ködben”.  Az 1848-49-es Magyar Forradalom és Szabadságharc vérbefojtása óta eltelt másfél évszázadban a magyar nemzetnek nem sikerült leküzdenie a társadalmát átjáró közönyt. Nem sikerült felkutatnia Petőfi Sándor hamvait, és nem adhatta meg neki a nemzeti kegyeletet. De még a Földön valaha élt, minden egyes embert megillető végtisztességet, a tisztességgel való eltemetést  sem.

Petőfi Sándor sorsa mindkettőnket élénken foglalkoztatott, fiatalkorunk óta. Érthető, hogy az 1989-es szibériai sírfeltárás hírére felfigyeltünk. A Kolozsváron élő Patrubány Miklós – a továbbiakban PM[1] –  megkérdezte akkori mentorát, Kányádi Sándort, hihető-e Petőfi Szibériába történt elhurcoltatása? A költő azt válaszolta, hogy ez az álhír a társadalmi forrongások, nagy válságok idején mindig lábra kap. Így volt ez az első és a második világháború alatt és azt követően is. Mi sem természetesebb, hogy a kommunizmus végnapjai idején is valakik ezzel tereljék el az emberek figyelmét – fejtegette A bujdosni sem tudó szegénylegény szerzője. Fuksz Sándort leginkább a rejtett gyöngyszemek foglalkoztatták, valahogy így: „A magyar nemzet Petőfi verseivel gazdagította úgy a világirodalmat, hogy arra mindannyian büszkék lehetünk. Arra már kevésbé, ahogyan ezzel a kinccsel sáfárkodunk. Ismert életének mintegy ezer gyöngyszemével alig hat év alatt ajándékozott meg minket. A többit máig a szibériai „köd” rejti szemünk elől,  és senki nem keresi őket… Csak foszlányokat sodort – lelkes, többnyire lesajnált, magányos kutatók érdemeként –  felénk a szél, és az Akadémia rejtett zugai őrzik a többit,  hamisítványnak nevezve azokat. Mintha nem érdemelnének figyelmet még az utánzatok is!

Hét keserves év! Annyi, mint az itthon megélt felnőttkor… Rabság és titkokkal, csodákkal övezett élet, amely krisztusi korban fogyott el, „mint a gyertyaszál”. Ma már száznál is több utóddal megajándékozva a világot. Ahogy a versekre, rájuk sem kíváncsi senki!?…” (FS)

            A Morvai Ferenc által pénzelt és vezetett MEGAMORV Petőfi-expedíció 1989. július 17-én, a Bajkál-tavon – amit a helybeli burjátok Hun-tengernek neveznek – túl, Barguzinban feltárta azt a sírt, amelyben állítólag Petőfi Sándor nyugodott. Az expedíció négy magasan képzett antropológusa – egy magyar, Kiszely István, két amerikai, Bruce Latimer professzor, antropológus, a clevelandi természettudományi múzeum igazgatója (USA), valamint Clyde Simpson antropológus, a clevelandi természettudományi múzeum tudományos munkatársa (USA) és egy szovjet, Alekszej Ignatyevics Burajev, Szovjetunió Tudományos Akadémiája Etnográfiai Intézete Leningrádi Osztálya antropológiai részlegének aspiránsa – a leletet alaposan megvizsgálta, összevetette Petőfi Sándor ismert testi jegyeivel, és megállapította, majd jegyzőkönyvbe vette a szenzációs eredményt: a föld alól Petőfi Sándor földi maradványai kerültek elő. A Burjátországban maradt Petőfi-hamvakat fél évvel később, 1990 januárjában Moszkvában vizsgálta meg a Magyar és a Szovjet Tudományos Akadémia vegyesbizottsága, amely kimondta, hogy a Petőfi Sándornak tulajdonított csontok voltaképpen egy nő csontjai, és ezzel egy csapásra lezárta az ügyet. Morvai Ferenc pedig a szovjet állam tilalmát kijátszva, kalandos körülmények között, egy bőröndben kicsempészte a Barguzinban feltárt csontokat Amerikába, majd onnan Kiszely István volt bencés diák egy nyugat-európai kolostorban helyezte el. Ahol vélhetően ma is várják a nemzeti kegyelet – vagy ha azt nem lehet, akkor legalább a végtisztesség – megadását.

Húsz év múltán

            Miután 2000 májusában a Magyarok Világszövetségének (MVSZ) elnökévé választották, PM-t számos szerző megkereste, az MVSZ általi kiadásra ajánlva fel egyes műveiket. Így történt ez a harciasságával, lehetetlent nem ismerő elszántságával országos ismertségre szert tett Kéri Edittel is, aki az 1956-os forradalomban való részvétele miatt börtönbüntetést szenvedett. Az egykori színésznő azzal kereste meg az MVSZ elnökét, hogy adná ki a Kik lőttek a Kossuth téren 1956-ban? című könyvét, amelynek megjelentetését egyetlen általa megkeresett magyarországi kiadó sem vállalta. PM belement. A könyv megnevezett több mint kilencven kommunista – többnyire volt partizán – gyilkost, akik 1956. október 25-én, a Véres Csütörtökön, a Kossuth téren tüzet nyitottak a Himnuszt éneklő mintegy harmincezer magyar emberre, kioltva közülük több mint ezernek az életét, és érthetően sikerré vált. Négy kiadást is megért.

Kéri Edit és PM együttműködése barátságos volt, évekre elhúzódott, és további művek megjelentetésére is kiterjedt (pl. Mikor tanult meg Széchenyi magyarul?). Találkozásaik során egyre gyakrabban szóba került a barguzini sírfeltárás, hiszen Kéri Edit annak egyik fő szorgalmazója volt, és kétszer is kiutazott Szibériába Morvai Ferenccel: először kapcsolatteremtésre és előzetes terepszemlére, majd másodszor a sírt feltáró expedíció tagjaként. Kiváló memóriája a közben eltelt két évtized alatt semennyit nem fakult, és az utolsó részletekre is emlékezett. Egyre több történés megismerése folytán az MVSZ elnökében megérett az elhatározás: El kell temetnünk Petőfi Sándort! – hangzott erkölcsi imperatívusza, amelyet papírra vetett, és a fehéregyházi csata 161. évfordulóján, 2010. július 31-én a világhálón közzé is tett. Az írás hullámokat vert, és felmerült annak gondolata, hogy az ügy előmozdítására, az MVSZ hívjon életre egy bizottságot. Elsőként Fuksz Sándor, az MVSZ Elnökségének akkori tagja, később elnökhelyettese, az MVSZ Felvidéki Országos Tanácsának elnöke jelentkezett. Elmondta: érez magában elhivatottságot ebben a munkában elmélyedni, rá időt és forrásokat áldozni.

Életre kel bizottságunk

A tervbe vett bizottság nem kívánt új utakra lépni. Sokkal inkább összehangolni kívánta az egymástól függetlenül dolgozó kutatók munkáját. Premisszája (előfeltevése) ez volt: nem lehet tudni, hogy Petőfi Sándor hol hunyt el, hol porladnak hamvai. A Magyarok Világszövetségének, mint a legnagyobb magyar civil szervezetnek a súlyát is latba kívánta vetni azért, hogy a megismert igazság birtokában az érintett intézményeket meggyőzhesse. Ebből az következett, hogy az évek óta pangó MEGAMORV Petőfi Bizottságot, élén Morvai Ferenccel is meghívtuk bizottságunk alakuló ülésére.

Az MVSZ Petőfi Sándor Bizottságának alakuló ülését az MVSZ elnöke hívta össze, 2011. január 20-ra. PM és FS mellett jelen volt T. Erdélyi Ilona PhD, az MTA doktora, irodalomtudós, Petőfi Sándor kortársának, Erdélyi Jánosnak az unokája, a Hegyet hágék, lőtőt lépék c. könyv szerzője, Erdélyi Zsuzsanna testvére, Kiss Endre József, a Sárospataki Református Kollégium nagykönyvtárának igazgatója, később az MVSZ Elnökségének tagja, Gábos Dezsőafehéregyházi Petőfi Sándor Egyesület tiszteletbeli elnöke, az 1956-os ásatások egyik szemtanúja, és Bálint Béla sárospataki iskolaigazgató. Ugyancsak megjelent Varga Béla, az 1989-es sírfeltáró szibériai expedíción részt vett régész, a MEGAMORV Petőfi Bizottságának tagja. Ő a nyolcvanas években a vajai kastélymúzeum igazgatójaként tevékenykedett. Itt kötött ismeretséget Morvai Ferenccel, aki 1989-ben felkérte őt a készülő barguzini expedíció vezető régész tisztségére. Annál nagyobb volt a meglepetése és csalódottsága, amikor Morvai tájékoztatta, hogy változott a terve: nincs szükség a munkájára. Varga Béla az érthetetlen döntést nem akarta elfogadni, enyhe „zsarolás” révén ő is utazhatott Szibériába, mint második számú régész, Szabó Géza mellett. Az alakuló ülésen Varga Béla meglepő bejelentést tett: a kilencvenes évek elején MTA-elismerést és fényes karriert ígértek neki, amennyiben hajlandó megerősíteni, hogy a Barguzinban feltárt sírból egy női, méghozzá zsidó női csontváz került elő. (!?) Amit ő természetesen megtagadott, és következésképpen páriává vált… Szintén jelen volt Rácz Sándor, az MVSZ tiszteletbeli elnöke, az 1956-os Nagy-budapesti Központi Munkástanács elnöke, akit egész életében nagyon foglalkoztatott Petőfi Sándor sorsa, hiszen őt magát is 23 éves korában életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték.

Az egybegyűltek eldöntötték, hogy Fuksz Sándort megbízzák a bizottság koordinátori feladatainak ellátásával, az MVSZ elnökét pedig a bizottság állandó meghívottjává nyilvánították. Döntöttek arról is, hogy a bizottság elnöki tisztét egyelőre nem töltik be, amíg egy ismert író, költő vagy irodalomtörténész nem csatlakozik a bizottsághoz. Tíz év múltán, elismerve munkáját és a Petőfi-kutatás eredményeinek jelentős gyarapítását, az MVSZ elnöke az MVSZ Petőfi Sándor Bizottságának elnökévé nevezte ki Fuksz Sándort.

PM meghívta a bizottságba a Kolozsváron élő Dávid Gyula irodalomtörténészt, aki évtizedeken keresztül vezette a Kriterion könyvkiadó kolozsvári szerkesztőségét, és a Petőfi-kérdés szakértőjének számított, Petőfi Erdélyben címmel jól dokumentált könyvet is írt. A volt ’56-os elítélt, aki 1991-1992 között az MVSZ Elnökségének is tagja volt, örömmel elfogadta a felkérést. Ám amikor a bizottság munkája elkezdődött, és eldőlt, hogy Petőfi Szibériába történt elhurcolását egyik lehetséges előfeltevésnek tekintik, Dávid Gyula azonnal távozott és kijelentette, hogy olyan munkában, amely  esetleg bármiben ütközik az MTA álláspontjával, nem hajlandó részt venni. Cs. Varga István, irodalomtörténész, kritikus, szerkesztő, az ELTE BTK tanára is bekapcsolódott bizottságunk munkájába, ám egy idő után, ugyanolyan halkan és szinte észrevétlenül, mint ahogyan jött, el is maradt közülünk. Sántha Attila író, szerkesztő, irodalomkritikus, a Bünagy székely szótár szerzője később csatlakozott, új színt hozott, és fontos felfedezéseket tett. Máig meghatározó tagja közösségünknek. Mihályi Molnár László felvidéki irodalom-történelem szakos tanár, író, költő, az utolsó prágai, csehszlovák parlament magyar frakciójának vezetője bár nem vett részt az alakuló ülésen, az MVSZ Elnökségének akkori tagjaként a kezdetek óta tagja a bizottságnak. Dalmay Árpád kárpátaljai magyartanár, újságíró, az 1991-es ukrajnai népszavazás Beregszász és környéke magyar autonómiájára vonatkozó kérdésének kezdeményezője és kiharcolója később, Magyarországra történt áttelepülése után csatlakozott. Kiváló orosz nyelvtudását fontos könyvek és Petőfi Sándornak tulajdonított orosz nyelvű versek fordításában kamatoztatta. Illés György sok kötetes író, aki a MEGAMORV-expedíció idején a moszkvai magyar intézet igazgatója volt, alkalomszerűen vett részt a munkában, és sok fontos információ birtokába juttatta bizottságunkat. Kistulinec Zita kárpátaljai származású zongoraművész és zenetanár kiemelkedő orosz nyelvtudásával segítette bizottságunk Oroszországgal kapcsolatos mindennapi munkáját. A kolozsvári és a debreceni egyetemen tanult Bottyán Zoltán magyar-francia szakos tanár az MVSZ elnökhelyetteseként vett részt a bizottság munkájában.

Kiemelt jelentőségűnek bizonyult a legelkötelezettebb oroszországi és ukrajnai Petőfi-kutatók bevonása a bizottság rendes tagjai sorába. Közülük fő helyen kell megemlítenünk az ulan-udei  Alekszej Vasziljevics Tyivanyenko, a munkácsi Vaszilij Vasziljevics Pagirja és a barguzini Leonyid Petrovics Budunov személyét.

Ugyancsak külön kell szólnunk a MEGAMORV Petőfi Bizottság azon tagjairól, akikkel éveken keresztül vagy alkalomszerűen együttműködtünk. A már említett Kéri Edit írón, amatőr történészen és Varga Béla régészen kívül ők voltak: Morvai FerencBorzák Tibor újságíró, Szabó Géza régész, Kardos Lajos rádiókommunikációs mérnök,  Karáth Imre filmes, Nehéz Mihályné Szilvássy Irén (az orosz nyelvű Petőfinek tulajdonított versek fordítójának özvegye), Szirti László, Csank Csaba történészek és Záhemszky László tolmács. Egyikük-másikukról bővebben is szó lesz a továbbiakban.

PETŐFIÉRT!

Az idő igaz, ’s eldönti ami nem az.

(Petőfi Sándor)

            Tizenkét éve kelt életre az MVSZ Petőfi Sándor Bizottsága. Tizenkét és nem kis idő. Ez alatt el lehet végezni két egyetemet, és mesteri fokozatot is lehet szerezni mindkettőn. Tizenkét év következetes munkája után eljött az ideje a számadásnak. Lássuk tehát, hogy mivel és miként gyarapította az MVSZ Petőfi Sándor Bizottsága ismereteinket Petőfi Sándor születése, élete és halála körülményeiről. Következzék tehát számvetésünk 33 pontban.

  1. Kiszely István mellőzése az erkölcsi alapvetés

Az első, fájdalmas döntést már bizottságunk megalakulása előtt meg kellett hoznunk.

A figyelmes olvasónak bizonyára feltűnt, hogy az MVSZ megalakult Petőfi Sándor Bizottságából hiányzik annak a személynek a neve, akinek fontos szerepe volt a testület létrejöttében, hiányzik Kéri Edit neve. Ez nem a véletlen műve. Történt, hogy az új bizottság tervezgetése során Kéri Edit volt a fő javaslattevő. Többször is szóba hozta Kiszely István nevét, ám az MVSZ elnöke rendre átsiklott fölötte. Amikor eljött az bizottság alakuló ülése összehívásának ideje, Kéri Edit elhatározta, hogy döntésre viszi a kérdést.

Válaszában PM kifejtette, hogy kész a művésznő minden javaslatát elfogadni, egy kivétellel: Kiszely István kivételével. Indokolásként Kiszely István többszörösen felmerült és általa még hevesen tagadott, ám akkor már bizonyítást nyert besúgói múltját nevezte meg. Érvei között első helyen említette azt a sajátságos körülményt, hogy a Magyarok Világszövetségében 2000 óta senki sem vállalhat semmilyen szerepet, sem választott tisztségviselő, sem alkalmazott, sem bedolgozó nem lehet, aki a kommunista rendszer titkosszolgálatainak ügynöke,  esetleg besúgója volt. Erről 2000 májusában döntött az MVSZ Küldöttgyűlése ugyanazon az ülésén, amelyen Patrubány Miklóst választotta elnökévé Boross Péter volt miniszterelnökkel szemben. Ez a határozat egyedivé teszi a Magyarok Világszövetségét Magyarországon – állapította meg, amikor tudomást szerzett róla Dr. Dányi László történész, aki az elmaradt magyarországi rendszerváltásról hét könyvet írt. Szerinte Magyarországon egyedül a Magyarok Világszövetségében történt meg a rendszerváltás. PM elmondta továbbá, hogy túl a Küldöttgyűlés tételes tilalmán, Kiszely István bármi módon történő bevonása az új, tiszta lappal induló Petőfi Sándor Bizottság munkájába akkora támadási felületet nyújtana, ami rajtból ellehetetlenítené.

Amikor meggyőződött róla, hogy Kiszely ügyében PM hajthatatlan, Kéri Edit felpattant székéről, kirohant és úgy bevágta az elnöki iroda hatalmas tölgyfaajtaját, hogy az majd kiszakadt helyéről. Ezzel el is kezdődött egy új szakasz Kéri Edit és az MVSZ kapcsolatában. A korábbi, elvi alapokon nyugvó, jó hangulatú együttműködést felváltotta Kéri Edit csillapíthatatlan és véget nem érő támadássorozata Fuksz SándorPatrubány Miklós és a bizottság ellen, amely sértő újságcikkekben, rossz hírünk keltésében öltött testet, és általa indított bírósági perekbe torkollott. Írásaival Kéri Edit többszörösen elkövette a becsületsértés vétségét, ám a megtámadott FS és PM, tekintettel a szerző hajlott korára és korábbi érdemeire, sosem hívta ezekért perbe őt. Az MVSZ Petőfi Sándor Bizottságának munkáját Kéri Edit támadásai elkísérték mindvégig, 2022-ben bekövetkezett haláláig.

Ez volt az ára annak, hogy megvédtük bizottságunk munkáját egy megátalkodott besúgó árnyékától, magunkra vonva egy országosan ismert, és munkásságunk tárgyát kiválóan ismerő személy gyűlölködését. Megérte? Tizenkét év történéseit egybevetve mi azt mondjuk, hogy igen, megérte! Petőfi Sándor méltó eltemetésének ügye ugyanis elsősorban erkölcsi ügy. Az egész magyar nemzet  első számú erkölcsi parancsolata, úgy, ahogy azt már 2010. március 15-én kimondta az MVSZ Magyar Nemzeti Minimum – 2010 című nemzetpolitikai programja is.

  1. Magyarok Világkongresszusainak napirendjén

Petőfi Sándor igazságának ügyét mindaddig a Magyarok Világkongresszusa napirendjén tartjuk, amíg el nem jön.

Petőfi Sándor szibériai életszakaszának, halálának kérdését, számára a nemzeti kegyelet megadását tartósan a legátfogóbb legitimitású magyar testület, a Magyarok Világkongresszusa napirendjére tettük. Valahogy úgy jártunk el – mutatis mutandis – ahogyan John Fitzgerald Kennedy, az Amerikai Egyesült Államok elnöke járt el, aki az ENSZ éves közgyűlésének állandóan napirendjére tetette a vérbe fojtott 1956-os Magyar Forradalom és Szabadságharc kérdését, mindaddig, amíg Magyarország szabadon nem bocsátotta az összes politikai elítéltet. Esetünkben ez azt jelentette, hogy mind a 2012-ben mind 2016-ban a Jövő a Szent Korona jegyében címmel megtartott Magyarok VIII. illetve IX. Világkongresszusán önálló konferenciát szenteltünk e tárgykörnek. Nem volt ez másként 2021-ben sem, a COVID-fasizmus miatt egy éves késéssel, A Szent Korona erejével címmel megrendezett Magyarok X. Világkongresszusa keretében megtartott Petőfi-konferenciafolyammal sem.

Ezeken az értekezleteken újabb és újabb bizonyítást nyert az a tény, hogy az oroszok hurcoltak el magyar hadifoglyokat 1849-ben, miként az is, hogy közöttük volt Petőfi Sándor is. Kellő súlyú érvek hangzottak el amellett is, hogy Petőfi Sándor sem nem Kiskőrösön, sem nem Kiskunfélegyházán, hanem Szabadszálláson született. Az is nyomatékkal felmerült, hogy Petőfi Sándor a legnagyobb magyar, gróf Széchenyi István természetes fia lenne. Oyuna Baldakova személyében megjelent a magyar közéletben Petőfi Sándor leszármazottainak egy új, eddig ismeretlen, burját ága. Előkerültek új, eddig ismeretlen, orosz nyelvű versek is, amelyeket Petőfi Sándornak tulajdonítanak, és elkészült azok magyar fordítása.

Az egyetemes magyar nemzet képviseletére 1929-ben életre hívott Magyarok Világkongresszusának nyilvánossága valamelyest oldotta azt a teljes hírzárlatot, amellyel a magyarországi fősodratú média a nemzeti kegyelet Petőfi Sándornak történő megadásának kérdését sújtotta. Petőfi Sándor életének, halálának, művének eddig ismeretlen részei a Világkongresszus napirendjén is maradnak, mindaddig, amíg számára a nemzeti kegyelet meg nem adatik. John F. Kennedy elhatározása meghozta a maga gyümölcsét, hiszen a kommunista Magyarország 1963-ban szabadon bocsátotta a 25.000 politikai elítéltet. Hisszük, hogy a Magyarok Világkongresszusának folytonosan napirendjén szereplő Petőfi-konferenciák is elvezetnek a nemzeti kegyelet megadásához a nemzet nagy fia számára.

  1. Petőfi-értekezletek drámai fejleményekkel

Petőfi Sándor hamvainak elhozása végett címmel három kiemelkedő jelentőségű értekezletet szerveztünk 2013, 2015 és 2019-ben.

Tevékenységünk első két évében temérdek, a nagy nyilvánosság előtt máig ismeretlen információ birtokába jutottunk. Ez a folyamat 2012-ben a Magyar Nemzet új meghatározását is kidolgozó Magyarok VIII. Világkongresszusának Petőfi-konferenciáján tetőzött először. Ezt követően szükségét láttuk a négyévenkénti világkongresszusoknál gyakoribb értekezleteknek, összegzéseknek. Ezért a következő években Petőfi Sándor hamvainak elhozása végett címmel három Petőfi-értekezletet szerveztünk, melyek időnként drámai fejleményekkel zajlottak, de megdöbbentő felismeréseket eredményeztek.

Az első Petőfi-értekezlet 2013. február 16-17. között zajlott az MVSZ székházában. Erre az értekezletre FS mindenkit meghívott, akiről feltételezhető volt, hogy bármivel elő tudná mozdítani Petőfi Sándor igazságának az ügyét. Közöttük a MEGAMORV Petőfi Bizottság olyan tagjait is akik már évek óta nem beszéltek egymással. Elfogadta  a meghívást maga Morvai Ferenc is, sőt magnóval a kezében megjelent az akkor minket már nyíltan ellenségként kezelő Kéri Edit is. De eljött előadást tartani Szabó Géza régész is, akit 1989-ben Morvai Ferenc az utolsó pillanatban az expedíció indulásakor vezető régésszé nevezett ki, vérig sértve a tapasztaltabb és korábban e szerepre ugyancsak általa felkért Varga Bélát. Szabó GézáKéri Edit nemes egyszerűséggel kommunista ügynöknek nevezte, mindig hozzáfűzve, hogy apja 1989-ig megyei munkásőr parancsnok volt.

Ez az értekezlet kétszeresen is emlékezetes marad. Egyrészt azért, mert kidolgozta és elfogadta a Megvannak Petőfi Sándor hamvai! – Bizonyítás tizenkét pontban című dokumentumot, amelyet ezt követő első ülésén az MVSZ Elnöksége is magáévá tett. A dokumentum kimondja, hogy a Barguzinban „feltárt csontvázon fellelhetők voltak mindazon sajátosságok, amelyek Petőfi Sándor közismert embertani jegyei voltak – baloldali kiugró szemfog, enyhén bicegő járást okozó sérülés (csontelhajlás), stb.  A kriminalisztikában, öt jellegzetes embertani jegy egyezése alapján kétséget kizáróan bizonyítottnak tekintik az azonosságot. Petőfi Sándornak és a Barguzinban megtalált Alexander Sztyepanovics Petrovicsnak huszonegy jellegzetes embertani jegye egyezik.” A huszonegy embertani jegy egyezése alapján, és további egyező részletek – a halál időpontja, az elhunyt életkora, európai volta, nevének a születésekor anyakönyvezett névvel való egyezése, stb. alapján megállapítható, hogy annak valószínűsége, hogy a MEGAMORV Expedíció által 1989. július 17-én feltárt hamvak ne a Petőfi Sándoré lettek volna, kisebb, mint egy a háromszáz milliárdhoz –  ami több mint ahány ember az utolsó jégkorszak óta összességében a Föld bolygón élt – vagyis gyakorlatilag nulla.

Az első Petőfi Sándor-értekezlet záróközleménye még egy fontos körülményt rögzít. Idézzük: „A Magyar Tudományos Akadémia elnökét mai értekezletünkre meghívtuk, és megkértük, hogy továbbítsa meghívásunkat az MTA érintett szaktudósainak is. Az Akadémiát ma sem képviselte senki. Ez óhatatlanul lépéshátrányt jelent az MTA számára, hiszen a fenti, tizenkét pontban sorolt érvek ismeretében bizonyítottnak kell tekinteni, hogy a Barguzinban 1856-ban eltemetett, majd 1989-ben megtalált Alexander Sztyepanovics Petrovics azonos Petőfi Sándorral. Tehát megvannak Petőfi hamvai. Ha ebben kételkedik, ma már az MTA-nak kell  bizonyítania, hogy Barguzinban NEM Petőfi Sándor hamvai kerültek elő.”

A rendezvény már az első napon kishíján botrányba fulladt, mert Kéri Edit elérkezettnek vélte az időt arra, hogy egy 26 éve táplált gyanújának a végére járjon. Szabó Géza előadása során szűnni nem akaró bekiabálásai miatt csellel ki kellett őt a teremből vezetni. Ezt követően Morvai Ferenc is élőben megtudhatta, hogy mi lett a barguzini sírból eltűnt hajtincs sorsa. Az indulatok  tetőztek, de mégsem jutottak el a robbanásig, mert aznap volt a nagyérdemű püspök, Dr. Hegedűs Loránt, az MVSZ Védnöki Testületének tagjának temetése, amelyen nem lehetett háborgó lélekkel megjelenni. De minderről később ejtünk szót.

A második Petőfi Sándor hamvainak elhozása végett című értekezletre két évvel később, 2015. február 7-én kerítettünk sort.

Számos jelentős előadás hangzott el, és egy rendkívül fontos előadás, a Dr. Lépold Józsefné grafológusé maradt. A rendezvény részvevőinek kiosztottuk néhai Dr. Józsa Antal c. egyetemi tanár, a történelem tudományok doktora 2001. január 21-én, Glatz Ferenchez, az MTA akkori elnökéhez írt levelét, amelyben a barguzini Petőfi hamvakról szólva így ír: „Negatív eredmény esetén sem módosítom meggyőződésem, hogy vittek ki hadifoglyokat 1849-ben Oroszországba, elsősorban az 5. orosz gyaloghadtest hadműveleti területéről. Maga az az axióma, hogy 1849-ben a cári hadsereg nem vitt magával orosz területre hadifoglyokat, már a hiteles osztrák konzuli jelentések tanulmányozása alkalmával is megdől. Nemcsak az orosz-lengyelországi illetőségűeket vitték, hanem másokat is.” Ez a tudósi közlés nem akadályozta meg Hermann Róbertet, az MTA doktorát, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum parancsnokának akkori tudományos helyettesét, hogy nyíltan hirdesse: 1849-ben nem vittek magyar hadifoglyokat Szibériába! Egy fiatal fogorvos, Dr. K. Sz. (később látjuk majd, hogy nevét nem ok nélkül nem közöljük) vetítettképes előadásában a barguzini csontváz fogazatát elemezte, és fontos következtetést vont le: ”Fogászati vizsgálódás alapján megalapozottan állítható, hogy Barguzinban Petőfi Sándor hamvai kerültek elő.”

A Bélyben megtartott, harmadik Petőfi Sándor-értekezlet is bevonul a Petőfi-kutatás történetébe. Itt hangzott el Karáth Imre filmesnek azon előadása, amelyben feltárt egy három évtizedig elhallgatott titkot.  1990 januárjában Moszkvában találkozott a szovjet és a Magyar Tudományos Akadémia vizsgálóbizottsága, hogy megvizsgálja a Barguzinban feltárt és négy antropológus által egyértelműen Petőfi Sándorénak ítélt csontokat. Közöttük volt Dr. Farkas Gyula is, aki a repülőgépen Karáth Imre mellett ült és megmutatta neki azt az MTA által fogalmazott levelet, amelyben felhívják a szovjet elvtársak figyelmét arra, hogy a magyar fél érdeke azt kívánja, miszerint a csontok minősüljenek nőinek Ugyanitt hangzott el Hatos Tímea, a kolozsvári egyetem magyar irodalom szakos hallgatójának előadása, aki előadásában ismertette azokat a következtetéseket, amelyekre tanáraikkal közösen jutottak Fuksz Sándorék őket megihlető előadását követő kutatásaik során.

            Sántha Attila a Szibériába elhurcolt 1849-es hadifoglyokról értekezett. Előadást tartott Dr. Illés György író is, aki 1989-ben, a MEGAMORV-expedíció idején a moszkvai Magyar Kulturális Intézet igazgatója volt. Borsche Antónia szenzációs közlése is itt hangzott el, ám ennek alább külön fejezetet szánunk.

  1. Kiállítás és intézet Bélyben

Petőfi Sándor szibériai elhurcoltatását bemutató állandó kiállítást, valamint Petőfi Sándor Intézetet hoztunk létre a felvidéki Bélyben.

FS 2005-2010 között gyönyörűen felújíttatta a felvidéki Bélyben romokban heverő, az enyészet útján haladó Sennyei-kastélyt, annak a Sennyei Istvánnak a kastélyát, aki II. Rákóczi Ferenc vezérlő fejedelem első tábornoka volt nyolcéves szabadságharcában. FS a felújított a kastélyban létrehozott egy állandó Petőfi-kiállítást, 2019-ben szervezett egy négynapos Petőfi-értekezletet, amelynek teljes anyaga megtekinthető a világhálón, és ebben a kastélyban működik a FS és az MVSZ által közösen megalapított Petőfi Sándor Intézet, amelynek igen jelentős, a magyar kutatók számára is ismeretlen forrásanyaga van.

       A bélyi Petőfi Sándor Intézetben helyeztük el az évtizedes kutatásunk során összegyűlt iratgyűjteményt, benne Vaszilij V. Pagirja felbecsülhetetlen értékű anyagát.

  1. Új Tyivanyeko-könyvek magyarul

A burjátországi Dr. Alekszej Vasziljevics Tyivanyenko 35 éve kutatja Petőfi Sándor szibériai életszakaszát. Mióta az MVSZ Petőfi Sándor Bizottságának tagja lett, két új könyvet írt, amelyeket Dalmay Árpád révén lefordítottunk, lektoráltattunk és kiadtunk.

A szibériai „titkos fogoly”. Petőfi Sándor Barguzinban (2017) és Külföldiek deportálása Szibériába a XIX. században (2020). Különösen az első könyv méltó a figyelmünkre, hisz teljes egészében Petőfi Sándorról szól, míg a másodikban három fejezet tér ki részletesebben költőnk száműzetésben töltött éveire. A második könyv viszont bőségesen dokumentálja, hogy a cári Oroszország mikor és miként hurcolta idegen országok hadifoglyait – közöttük 1849-es szabadságharcosokat és deportálta a saját fennhatósága alá tartozó lázadókat, főleg lengyeleket  Szibériába.

  1. Nem halt meg Segesváron – Látták a csata után

Meggyőződtünk, hogy Petőfi Sándor nem halt meg a fehéregyházi csatatéren.

Petőfi Sándor elterjesztett halálát a Segesvár melletti csatában egy teljesen téves és hiteltelen jelentésre alapozta az utókor. A máig minden történeti forrásban hivatkozott visszaemlékezés egy olyan osztrák tiszttől származik, aki a költőt soha sem látta, és aki jelentését 5 évvel később, 1854-ben tette meg (valószínűleg a császári udvar nemzettévesztő akaratára).

“Azonnal, mihelyst a fölkelősereg maradványai a bekövetkezett lovassági roham után a július 31-én Segesvár mellett vívott ütközetben Héjjasfalva felé menekültek, kozákrajok keltek át Fehéregyházán és Fehéregyháza fölött a Küküllőn és ily módon elvágták nagyon sok menekülőnek az útját, akiket mindjárt le is kaszaboltak.

Én az országúton lovagolva, a kozákok után siettem, amikor közvetlenül a szökő-kútnál, Fehéregyháza és Héjjasfalva között, egy leszúrt felkelőtiszt mellett, aki már a nadrágjáig le volt vetkőztetve, több, vérrel bemocskolt iratot láttam heverni, amiket valószínűleg a kozákok találtak a tiszt kirablása közben s megint eldobálták, minthogy rájuk nézve nem volt értékük. Én mégis azt hittem, hogy meg kell néznem az iratot. A mellém beosztott egyik kozákkal fölszedettem az iratot s nagyon megörültem, hogy egy akkor nagyon fontos okmány került a kezembe, mert az egyik irat Kemény Farkas jelentése volt Bemhez, Kolozsvárról keltezve, amelyben Kemény defenzív intézkedésekről és saját csapatainak állapotáról nyilatkozik s egyben megígéri, hogy augusztus 1-én vagy 2-án a mellékelt hadiparancsban megjelölt csapattal Marosvásárhelyre fog érkezni. A holttesttől néhány lépésnyire körülbelül 100 drb magyar dekoráció is feküdt zsineggel összefűzve. Valószínűleg ezt is a halottaknál találták a kozákok, s a nagy sietségben megint elhullajtották.

A lelet, amelyből azt kellett következtettem, hogy a halott tisztnek Bem mellett volt állása, arra bírt, hogy közelebbről szemügyre vegyem a halottat, vajon nem ismerek-e rá benne egy régebbi ismerősömre. De a halott előttem teljesen ismeretlen volt, sovány, kicsi, száraz arcú, nagyon határozott kifejezéssel és nagy fekete körszakállal. Nadrágja fekete pantalló volt.

Később tudakozódtam több fölkelő tiszttől, ezeknek az adatoknak a közlése mellett ez után a személyiség után, és a legtöbb közülük úgy vélte, hogy a halott bizonyosan Petőfi volt, akit az ütközetben még láttak Bem oldalán, de akit az ütközet után senki többé nem látott.

Ez minden, amit erről a dologról módomban van elmondani.

Lugos, 1854. január 12-én.

Heydte

ezredes.“

Már első olvasatra teljesen bizonyos, hogy a Heydte ezredes által említett halott nem lehetett Petőfi Sándor. Először is nem volt körszakálla! Továbbá, nem lehetett rajta fekete pantalló, mert több tanú visszaemlékezése szerint is azon a napon fehér vitorlavászonból készült öltönyt viselt. Nem készült még el ugyanis tiszti uniformisa, amit Marosvásárhelyen rendelt meg elkészíteni. Végül teljességgel hibás következtetés volt Heydte részéről, de a magyar „követői” részéről az is, hogy Petőfi a csata napján Bem közelében volt, illetve a tábornok mellett végzett szolgálatot. Az osztrák tisztnek még megbocsájtjuk a tájékozatlanságát, de aki Bem és Petőfi akkori viszonyát egy kicsit is ismeri, az tudhatja, hogy Bem mindenképpen távol akarta tartani a költőt a csata veszélyes helyeitől, miképpen feladatot sem adott neki, de fontos iratokat sem bízott rá.

            Bizottságunk tagja, Sántha Attila a Magyarok X. Világkongresszusán, 2021 augusztusában megtartott előadásában számolt be arról, hogy helyszíni szemlével is alátámasztott kutatással rekonstruálta a fehéregyházi csatát.  Szerinte a Heydte által látott „holttest” Lőrincz JózsefBem titkára volt, aki az érdemrendeket tartotta rendben, ezért voltak mellette szétszórt papírok és kitüntetések. Lőrincz József megmenekült, s augusztus 18-án Marosvásárhelyen elvette a Petőfinek szánt egyenruhát, ami – egy róla készült korabeli rajz tanúsága szerint – lötyögött rajta, mivel egy vékony, alacsony személy volt. Heydte leírása tökéletesen illett rá. Az előadó szerint az oroszok románokat is vittek Szibériába. Előadását ezzel zárta: semmi esetre sem lehet kijelenteni, hogy Petőfi Sándor meghalt Segesvárnál és hogy az oroszok nem vittek magukkal hadifoglyokat.

De hol voltak és vannak azok a minden apró részletre figyelő kutatók, akik nem hallották, ma sem hallják meg a többi tanú hiteles beszámolóját, miszerint a költő túlélte a csatát…

Először Szendrey Júliát említhetjük, aki már a csata másnapján kiment Fehéregyházára, és az akkor még temetetlen holtak megvizsgálása után tért vissza Miklós Miklós tordai lelkészi hivatalába abban a meggyőződésében, hogy a férje nem vesztette életét. Ezt a hitet sokáig megtartotta. Többször is próbált az orosz tábornokoktól hírt szerezni a férjéről és bízott abban, hogy a cári csapatok kivonulásakor hazaengedik Petőfit. De őt vitték a többi rabbal, amiről Sistyik István kállói plébános is beszámolt, akit bosszúból hurcoltak magukkal az orosz csapatok, mert nem teljesítette Grabbe tábornok utasítását, miszerint süssenek a falu lakosai kenyeret a megszállóknak. (Megjelent a Nógrád c. újság 1988. március12-i számában Pataki László tollából „Negyvennyolcas” emléknyomok címmel.)

Vasárnapi Újságot is megjárta, és Jókait is foglalkoztatta, hogy két lengyel, Malinowszki és Wisniewszki, akik éveken keresztül Szibériában raboskodtak, 1872-ben Budapestre jöttek és beszámoltak arról, hogy szibériai raboskodásuk idején találkoztak Petőfi Sándorral.

  1. Viszonyunk Morvai Ferenchez ( MEGAMORV Petőfi Bizottsághoz)

Amint jelen tanulmány további részleteiből is kiderül Morvai Ferenchez, a MEGAMORV Petőfi-expedíció fő pénzelőjéhez és főszervezőjéhez, későbbi országgyűlési képviselőhöz fűződő viszonyunk bonyolult, ellentmondásos és változó volt.

Morvai Ferenc eleinte távol tartotta magát munkánktól. Ám, amint később maga vallotta be, az MVSZ Petőfi Sándor Bizottságának alakuló ülésén Varga Béla régész az ő megbízásából vett részt, mert általa kívánt Morvai első kézből vett információhoz jutni tényleges szándékainkról és lehetőségeinkről.

Majdnem egy évig tartó megfigyelésének befejeztével felkereste az MVSZ elnökét, és teljes támogatásáról biztosította, mondván, hogy meggyőződött szándékunkról és hatékonyságunkról,  és egyedül a Magyarok Világszövetségében látja azt az erőt, amely a magyar politikai osztály és a Magyar Tudományos Akadémia által letagadott és kitaszított Petőfi Sándor hamvainak befogadását dűlőre viheti. Ezért felajánlotta a birtokában lévő, Petőfi Sándor szibériai sorsával kapcsolatos valamennyi dokumentumnak a Magyarok Világszövetsége általi, belátása szerinti, szabad és korlátozatlan felhasználását, át is adva azoknak jelentős részét.

Majd levelet írt az MVSZ-nek Petőfi Sándor fehéregyházi eltűnésének 190. évfordulóján, 2011. július 31-én, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) székháza előtt megtartott, El kell temetnünk Petőfi Sándort! c. rendezvényére, amelyben leírta, hogy miként reagált a barguzini sír feltárásának hírére Pozsgay Imre, akkori államminiszter, a MEGAMORV Petőfi Bizottság akkori elnöke.

Ezt követően Morvai Ferenc tovább ment az együttműködés útján. Négyszemközti beszélgetés során bevallotta PM-nek, hogy ő már belefáradt ebbe a két évtizede tartó harcba az MTA és a magyar állam ellen, és egészsége is megsínylette azt. Szeretné az egész ügyet az MVSZ-nek átadni, mondta, és felajánlotta, hogy az eddigieken túl átadja a Barguzinban feltárt teljes csontvázat is. Ezzel a felajánlással komoly gondot okozott az MVSZ vezetőinek, hiszen ezzel az MVSZ nem kis felelősséget is magára vállalt volna. Az átadandó csontváz szakmai ellenőrzésére PM felkérte Dr. Papp Ildikót, a Magyar Természettudományi Múzeum Embertani Tárának igazgatóját. Az eset végkimenetelét a tizenkét év alatt megtett utunk összefoglalójának végén ismertetjük.

Kitartott együttműködésünk a 2013-ban megtartott első Petőfi-értekezletünkön is, amelyen Morvai személyesen részt vett, és amelyen döbbenten kellett megtudnia, hogy barguzini expedíciójának egyik alaptagja, titokban az MTA-nak dolgozott. Nem dőlt dugába együttműködésünk attól sem, hogy az MVSZ székházát működtető Kft. igazgatója szinte hetente felszólította Morvait, hogy rendezze évek óta fennálló mintegy félmillió forintos tartozását, amely az általa székházunkban bérelt iroda bérleti díjat tartalmazó, kifizetetlen számláiból adódott. Morvai Ferenc minden alkalommal megígérte, hogy következő héten kifizeti tartózását… Csoda-e, hogy ezek után szavahihetősége iránt kételyeink támadtak?

2014-ben, az év elején PM ismertette Vele az MVSZ Petőfi Sándor Bizottságának további terveit, ezek között fő helyen azt, hogy elérkezettnek véljük az időt arra, hogy az MTA-ra és a politikumra nyomást gyakoroljunk a nemzeti kegyelet megadásáért.. Ennek érdekében az MVSZ Petőfi Sándor hamvainak szimbolikus eltemetését tervezte. Az ötlet nagyon megtetszett Morvai Ferencnek, aki be is jelentette PM-nek, hogy erről tájékoztatta a magyar politikum egyik legfőbb szereplőjét, akinek a nevét a megfelelő időben nyilvánosságra hozzuk majd. A Morvaival való együttműködésünk ekkor kapott léket. Pár hónap múltán, minden előzetes jelzés nélkül levelet írt, amelyben bejelentette, hogy véget vet az MVSZ-szel történő együttműködésnek.

PM nyílt levélben válaszolt. Jelezte, hogy az MVSZ továbbra is kész az együttműködésre, de fájlalja, hogy Morvai Ferenc 2014. május 16-án kelt leveléből „egy akaratától teljesen megfosztott Morvai Ferenc-kép sejlik fel …, akit bábként mozgat egy fantomszerű >Petőfi Bizottság Országos Vezetése<”„Mélységesen sajnálnám, ha a politikum mélybe húzó, szirénhangú ígérgetéseinek újból foglyává válna” – zárja 2014. június 12-én kelt, Morvai Ferenchez írt nyílt levelét az MVSZ elnöke.

Kilenc hónappal később, 2015. március 13-án  PM még részt vesz Morvai Ferencnek az Erzsébet szállodában megtartott sajtótájékoztatóján, és a világ magyarságának nevében gratulál Morvainak ahhoz a bejelentéséhez, mely szerint kínai genetikai laboratóriumban igazolták, hogy a barguzinban kiásott hamvak valóban Petőfi Sándor földi maradványai. Ám innen egyenes út vezet Morvai Ferenccel történt teljes szakításunkhoz. Vélhetően a háttérből jövő politikai sugallatra Morvai Ferenc elhatározza, hogy 2015. július 17-én, a barguzini sírfeltárás 26. évfordulóján (nem kimondottan kerek évforduló), ünnepélyes körülmények között eltemeti „Petőfi Sándort”. Miután tudomása volt arról, hogy Morvai Ferenc nem volt birtokában a Barguzinban feltárt csontváznak, a Magyarok Világszövetsége lépésről lépésre távolságot nyert tőle. Az MVSZ Sajtószolgálat közzétette Kéri Edit Morvaihoz intézett nyilvános intelmét: „Mit fogsz eltemetni, csirkecsontokat?” Fuksz Sándor egy barátja közvetítésével és annak jelenlétében megpróbált személyesen is ráhatni. Morvai e beszélgetés során még azt állította, hogy a teljes emberi csontvázat kitevő mintegy 200 csontból a barguzini csontváznak 52 a birtokában lett volna. Ám ez is messze túlméretezett állításnak bizonyult. Szavahihetősége bennünk már a máig rendezetlen bérleti díj kapcsán megrendült. Hankó Ildikó antropológus, Kiszely István özvegye az MVSZ Sajtószolgálatán keresztül üzente meg: „Morvainál nincsenek Petőfinek sem a koponyája, sem a csontjai!” Ám Morvai Ferencet ez sem tántorította el szándékától. Továbbra is hirdette a temetést, amelyre százezer embert várt…

Még aggasztóbbak voltak annak jelei, hogy Morvai Ferenc e tervezett „Petőfi-temetést” egy új – vélhetően baloldali és nemzeti elkötelezettségű – politikai erő szárnybontásának szánta. Ki is bérelte erre a célra a tizenkétezer fő befogadására alkalmas Papp László sportcsarnokot. A „Petőfi-temetéssel” kapcsolt politikai szárnybontás teljes kudarcba fulladt, hiszen alig jelentek meg többen a kettős rendezvényen, mint ezerötszázan. Az eljárás és az „eredmény” kísértetiesen hasonlított a 2012 Pünkösd vasárnapján szintén politikai kampánycélzata miatt Székelyudvarhelyen botrányos kudarcba fulladt Nyirő József-újratemetéshez. Mintha ugyanaz az agyvelő szüleménye lett volna…

„Sem elvben, sem részvételünkkel nem támogatjuk” – írtuk a kierőszakolt ál-temetés előestéjén, utolsó figyelmeztetésként. Hiába, Morvai Ferenc keresztülvitte szándékát, nehezen jóvátehető kárt okozva annak az ügynek, amelyre feltette életének három évtizedét. Az ál-temetés bejárta az egész magyar sajtót, és hatalmas hullámokat vert. Egy héttel később PM megírta az MVSZ záró-álláspontját képviselő nyílt levelét, amelyben így érvelt Morvai Ferenc eljárásáról: „Ha tisztességes szándék vezérelte volna, és nem mögöttes politikai akarat, akkor őszintén ki kellett volna állnia a magyar emberek elé, bevallva, és mindenki számára láthatóan bemutatva a birtokában levő csontokat.

Ha így járt volna el, és mindössze egy Petőfi-csontdarab birtokában lett volna, a Magyarok Világszövetsége mellé állt volna. Hisz – mint cseppben a tenger – egyetlen csontdarabban – mint ereklyében a szent – benne van az egész ember.” Az ál-temetéssel Morvai Ferenc meggyalázta Petőfi Sándor emlékét, és megalázta a magyar nemzetet. Útjaink ezzel végképp elváltak.

  1. Karáth Imre filmje

Megszereztük Karáth Imre 2000-ben készült, kicenzúrázott barguzini filmjének közvetítési jogát, és elsőkként nyilvánosságra hoztuk.

Karáth Imre, a barguzini expedíció filmes résztvevője 2000-ben visszatért Szibériába és riportot készített többek között A. A. Petrunyinnal, aki 1989-ben a burját kormány kulturális miniszterhelyettese volt. Petrunyin kamerába mondta neki, hogy a csontváz nőinek való minősítését a moszkvai magyar nagykövetség rendelte el. Talán így már érthető, hogy a Magyar Televízió, amely műsorra tűzte Karáth Imre első, a barguzini sírfeltárást dokumentáló filmjét, miért nem vállalta a második film sugárzását. A vizsgálódás 2. napján még azt mondta a szovjet Alekszejev akadémikus a burját kormány megbízottjának (Petrunyin), hogy a csontok férfi maradványai és valószínűleg Petőfiről van szó. Délután a szovjet és magyar bizottság vezetőjét behívatták a magyar nagykövetségre, ahonnan kb. két óra tárgyalás után azzal tértek vissza, hogy női csontvázról van szó.

Karáth Imre második filmje vetítési jogának megszerzése, és a film nyilvánosságra hozatala a világhálón komoly fegyvertény volt. A benne foglaltakra mindenképpen vissza kell a magyarságnak térnie, amikor eljön Petőfi Sándor ügyében az igazság órája.

  1. Borzák Tibor könyve

Borzák Tibor az egyik legalaposabb Petőfi- kutató, érdemben segítette munkánkat.

FS jelentős anyagi támogatást nyújtott Borzák Tibor PS Titkok a barguzini csontváz körül című könyvének kiadásához. Borzák Tibor újságíróként, a Petőfi Népe c. kecskeméti lap tudósítójaként részt vett az 1989-es barguzini sírfeltáró expedíción, és az azt követő három évtized alatt is folyamatosan követte a Petőfi-ügy történéseit, pontosan dokumentálva minden mozzanatot. Könyve a Petőfi-kutatás egyik alapműve. Már bizottságunk megalakulása után közvetlenül kapcsolatba kerültünk vele, amitől ő nem is zárkózott el. A bizottsági tagságot azonban nem vállalta, mert tartott Morvai Ferenc retorziójától. Ezért vonakodott attól is, hogy a FS által nyújtott anyagi és az MVSZ általi logisztikai támogatást elfogadja. Könyve megjelenése után Morvai Ferenc be is perelte, mondván, hogy olyan „titkokat” is felfedett benne, amelyek a MEGAMORV Petőfi Bizottság szellemi tulajdonát képezik, de végül mégis elállt a pertől. Borzák Tibor könyve minden idők a legigazibb és legszomorúbb magyar krimije. Bemutatójára 2014. március 4-én került sor az MVSZ székházában.

Borzák Tiborral kialakított együttműködésünk mindvégig a Petőfi-ügyet szolgálta.

  1. Vaszilij Vasziljevics Pagirja

Szoros kapcsolatot alakítottunk ki Vaszilij Vasziljevics Pagirjával, a Munkácson élt ukrán újságíróval, aki Szovjetunió legelhivatottabb Petőfi-kutatója volt, aminek meglett a gyümölcse.

FS felkutatta a Munkácson élő V.V. Pagirját. Meghívtuk őt az MVSZ Petőfi Sándor Bizottságába. PM odaítélte számára a Magyar Nemzetért Ezüstérmet. V. V. Pagirja felismerte az MVSZ Petőfi Sándor Bizottságában zajló koncepciós és kitartó munkát, és még életében átadta FS-nak a birtokában lévő hatalmas Petőfi- dokumentumgyűjteményt.

  1. Kiss Pál levele és a Magyar Nemzet történelemhamisítása

Kiss Pál Németországból hazatelepült ’56-os emigráns  repülőgép- és hajótervező mérnök két évtizeddel ezelőtt perdöntő levelet írt a Magyar Nemzetnek, amit a lap sohasem közölt.

V. V. Pagirja anyagából került elő az a levél, amelyet Kiss Pál 1956-os emigráns – aki Németországban repülőgép- és hajótervező mérnökként dolgozott, majd a kommunizmus bukása után hazatelepedett –, Balatonkeneséről 2002. november 15-én írt a Magyar Nemzetnek. Kiss Pál közli édesapjának, id. Kiss Pálnak szibériai hadifogsága idején szerzett ismereteit. A levélből hitelt érdemlően kiderül, hogy milyen jeles emberek – Foyta Tibor hadnagy,  az Országgyűlés későbbi elnökének, Almássy Lászlónak a veje, Endresz György főhadnagy, a Justice for Hungary óceánrepülés későbbi pilótája, és Prónay György százados – találkoztak az első világháború utáni szibériai hadifogságuk idején 1849-ben elhurcolt és ekkor még élő honvédekkel. Közöttük három olyannal – Csapó MihályKirner Ferenc és Minarovics Vendel, aki a Nemzetközi Vöröskereszt segítségével  1920-ban, első világháborús hadifoglyokkal együtt haza is tért Magyarországra –, akik Szibériában találkoztak és kezet is fogtak az ott raboskodó Petőfi Sándorral. 2018. március 15-én egyidejűleg Budapesten és Bélyben, a Sennyey-kastélyban nyilvánosságra hoztuk Kiss Pálnak mindezt feltáró levelét, amelyet annak idején a Magyar Nemzetnek írt, és amelyet a lap soha sem közölt. Ezt követően, tizenhat év múltán  FS ismét elküldte a nyilvánosságra hozott Kiss Pál-levelet a Magyar Nemzetnek. A lap ezúttal sem közölte. Lehozott viszonyt egy glosszát egy Sennyey-utód tollából, amelyben tagadta Petőfi Szibériába történt elhurcolásának tényét. Két hét múltán a Magyarok Világszövetsége is elküldte a Kiss Pál-levelet a Magyar Nemzet szerkesztőségébe. Kértük, hogy a lap nyisson teret az igazságnak, érvényesüljön a válaszjog, hiszen anélkül nem sajtó, a sajtó.„Kérjük, követeljük ifj. Kiss Pál levelének drámaian megkésett, de haladéktalan közzétételét” – írtuk. Mindhiába. Az, ahogyan a Magyar Nemzet Kiss Pál levelével bánt, azzal ténylegesen történelmet hamisított.

Kiss Pál levelének felkutatásával és nyilvánosságra hozatalával beütöttük az első szöget a hermannróberti „tudományosság” koporsójába. Tekintettel jelentőségére tanulmányunkhoz mellékeljük Kiss Pál levelének teljes szövegét

  1. 1987: Pagirja és Tyivanyenko Budapesten

Az orosz és az ukrán tudóst nem csak bizottságunk tagjaivá avattuk, hanem szoros emberi kapcsolatot is kialakítottunk velük, aminek többszörösen meglett a gyümölcse.

Az első Petőfi-értekezletünket követően, 2014-ben meghívtuk Alekszej Vasziljevics Tyivanyenko professzort, aki FS vendégeként több hónapot töltött Magyarországon. Ez idő alatt számos nyilvános szereplése volt, és bőven maradt idő a kötetlen, személyes beszélgetésre is. A. V. Tyivanyenko elmondta, hogy Vaszilij Vasziljevics Pagirja társaságában 1987-ben már járt Budapesten, és megpróbált magyar társakat keresni a szibériai Petőfi-kutatáshoz. A Petőfi Irodalmi Múzeumban  az MTA legjelesebb Petőfi-kutatóival tárgyaltak, Dr. Kiss Józseffel és Fekete Sándorral, aki mellesleg az Új Tükör főszerkesztője volt. Amikor átadták a Petőfi Sándor szibériai életét bizonyító iratcsomagot, Dr. Kiss József azokat olvasatlanul félretolta, legendáknak nevezte és kijelentette, hogy nekik már vannak ilyen dokumentumaik. Ezek a dokumentumok nem bizonyítják, hogy Petőfi Sándor Szibériába került volna, ami különben is abszurd feltételezés. Ezzel Dr. Kiss József és következésképp az MTA is, a maga részéről lezártnak tekintette az ügyet.

            Tyivanyenko és Pagirja döbbenten hallgatta az MTA kirendelt szakértőinek közömbös, elutasító érvelését, és hitetlenkedve kérdezték egymástól: A magyaroknak nem kell az ő Puskinjuk?! Ha a magyaroknak nem kell Petőfi Sándor, akkor a burjátoknak kell. Majd feltárja a sírt a Burját Tudományos Akadémia! – summázta eredménytelen budapesti útjukat Alekszej Tyivanyenko.

  1. Barátosi Lénárt Lajos

Megszereztük Barátosi Lénárt Lajos naplóját, és miután a debreceni Déri Múzeum azt álláspontunk szerint jogsértően titkosította, kiadtuk  a 25. Magyarságtudományi Füzetben, ekként közkinccsé téve a kiemelkedő jelentőségű forrásanyagot.

Barátosi Lénárt Lajost gyerekkorában mélyen meghatotta, hogy szeretett nagyapját, a magyarorosz Huziuk Fedort, aki részt vett a fehéregyházi csatában, tízéves Kufstein-i raboskodásra ítélték nehéz vasban pusztán azért, mert a világosi fegyverletétel után az aradi várban szabadon mozgó honvédtársainak egy kocsmai beszélgetés során azt mondta, hogy „Petőfi őrnagy úr nem halt meg, elvitték a muszkák”. Aznap éjjel az aradi várban őrködő osztrák fegyveres pribékek rátörték az ajtót, és irány Kufstein, ahol tíz évig vasba verve raboskodott. Unokája elhatározta, hogy a történet végére jár. Ezért 17 évesen csatlakozott egy Szibériába tartó svájci expedícióhoz, és 1911-ben eljutott Barguzinba, ahol az  Európából odalátogató első magyarként megtalálta az Alexander Sztyepanovics Petrovics – vengerszkij maior i poet feliratú kereszttel jelölt sírt, azaz Petőfi Sándor sírját, akinek nevét pontosan úgy írták fel, ahogyan azt 1823. január elsején a kiskőrösi anyakönyvbe bejegyezték. A Barguzinban élő Varga családtól elhozta Petőfi Sándor 180 saját kezével írott magyar nyelvű versét, amelyet leadott a Honvédelmi Minisztériumban. Megtudta, hogy három ott raboskodó székely honvéd megpróbálta kiásni Petőfi Sándor hamvait, azzal a szándékkal, hogy remélt szabadulásukkor hazavihessék. Ám a kísérletre fény derült, és mindhármójukat azonnal kivégezték.

Barátosi Lénárt Lajos sem kerülhette el azoknak a sorsát, akik merészeltek Petőfi Sándor szibériai elhurcoltatásáról hírt hozni: lejáratták, hitelét rontották, bolondnak mondották. Haláláig tanítóként ténykedett Hajdú-Bihar megyei falujában, Komádiban.

  1. Szibériai Petőfi-vers kézirata

Kerülő úton kikértünk, az MTA mikrofilm-tárából egy kézzel írott Én vagyok az örök kérdőjel… című vers-szakaszt, amelynek keltezése Vengerszka-Szélo, 1852. május 20., aláírása pedig, Petőfi Sándor őrnagy, és azt megvizsgáltattuk két egymástól független, országosan ismert grafológussal, egy magyarországival és egy csehországival. Vizsgálódásuknak a második Petőfi-értekezleten közzétett eredménye egybecsengett: a kézírás minden kétséget kizáróan Petőfi Sándoré! E vizsgálatnak külön fejezetet szánunk. Ugyanerre a következtetésre jutott tőlük függetlenül Hranyó Mihály, aki következtetéseit a harmadik Petőfi-értekezleten ismertette. Az MTA-tól előkerült lapon  egy ugyancsak kézzel írott oldalszám is olvasható: 75. Vajon egyike lenne ez a Barátosi Lénárt Lajos által hazahozott 180 magyar nyelvű Petőfi-versnek?

  1. Dr. Lépold Józsefné esete

Dr. Lépold Józsefné is igazolta, hogy a Szibériából előkerült kézírásos verset valóban Petőfi Sándor vetette papírra.

Az MTA mikrofilm-tárából előkerült kézírásos versről egymástól független grafológusok véleményét kértük ki. Tekintettel a „sajátságos” magyarországi viszonyokra, előbb a csehországi Eliška Halászová véleményét kértük ki, aki írásban adta, hogy a kézírás teljesen megfelel Petőfi Sándor lelki alkatának. Ezt követően kereste meg ugyancsak FS Dr. Lépold Józsefnét, Magyarország első számú grafológusát. A szakértő rápillantott a kézírásos versre, és azonnal válaszolt: a kézírás minden kétséget kizáróan a Petőfi Sándoré. Egyben felidézte azt is, hogy e kérdéssel korábban megkeresték az ő mentorát. Eléje tettek egy egész paksaméta kézzel írott verset, ugyancsak Szibériában keltezve. Ő alaposan megvizsgálta, és arra az egyértelmű következtetésre jutott, hogy az összes vers Petőfi Sándor saját kezével íródott. Mentorát szakértői véleményéért akkor súlyos atrocitás érte. Történt ez a hatvanas években. De most más időket élünk – mondta Dr. Lépold Józsefné, és határozottan megígérte, hogy eljön a második Petőfi Sándor hamvainak elhozása végett értekezletre, és mindezt tagoltan kifejti. Az értekezlet előestéjén még telefonon egyeztetett FS-al előadásának pontos kezdési időpontjáról. Másnap nem jött el…

A történtek után FS hosszú ideig nem érte el a grafológus szakembert. Már-már kételkedni kezdtünk szóbeli szakvéleményében, amikor végül sikerült vele kapcsolatba lépni. Elmondta, hogy az értekezlet előestéjén becsúsztattak egy kézzel írott levelet lakásának küszöbe alatt. Azon olyan súlyos fenyegetés érte, hogy jobbnak látta eltekinteni a másnapra tervezett közléstől. Történik ez 2015 februárjában, Magyarországon…

  1. Franz Fidler, Jókai Mór és a Petőfi Facebook-csoport

Franz Fidler naplójának felkutatásával és hírének a Petőfi Fb-csoportban való megszellőztetésével Petőfi Sándor halálának máig tartó ködösítését lepleztük le.

Ossza meg:

Ha tetszik írásunk, ajánlhatja másoknak is!
A túlélés útja ma magyarul gondolkodni...

A szerzőről

Dr. Szabó László

A MAGYAR KULTURÁLIS ÖRÖKSÉG ALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓJA / CSALÁDORVOS, AKI HISZ A CSALÁDBAN, DE NEM HISZ A GYÓGYÍTHATATLAN BETEGSÉGEKBEN,
NEMZETÜNK BETEGSÉGÉNEK ORVOSLÁSAKÉNT PEDIG HISZ MAGYARORSZÁG FÖLTÁMADÁSÁBAN

Hírek

Savonarola szülinapján

2022 szept. 21.
Savonarola szülinapján

Erzsébettel legutóbb…

2022 szept. 17.
Erzsébettel legutóbb…
Madách Sztregován
Madách Sztregován
2022 szept. 17.