Scroll To Top

Tögye csak mindönki, amit tönnie köll,
És mindön úgy lössz, ahogy lönnie köll !

A Halloweennel valami nincs rendben

Cikkek 2016. okt. 30.

A babona megmérgezi a felnőttek életét, akik azonban bevezetik gyermekeiket is az okkultizmus és az ezotéria csapdájába. Mátyás M. Gemma nővér a babona kerülését tanácsolja.

A Páli Szent Vincéről nevezett Szatmári Irgalmas Nővérek karizmája, küldetése a betegápolás és a nevelés. Ez utóbbinak köszönhetően sokszor találkoznak szülőkkel és gyerekekkel, családokkal, akiknek megismerik életét, problémáit, nehézségeit. „A babona még ma is gyakran megjelenik a családok életében, sőt, sokszor jellemzővé, uralkodóvá válik” – mondja Gemma nővér. A szülők a keresztény hitnek és tanításnak ellentmondva érdeklődnek a könnyű és gyors sikereket ígérő, valóban azonban veszélyeket rejtő ezotéria iránt, olykor jósnőt is felkeresnek, a gyerekeket pedig Haloween partikra viszik. Aztán jönnek a bajok… Az évi Haloween-őrülethez közel aktuálisnak tartottuk a beszélgetést a babonákról és nemcsak. Józsa János interjúja.

– Gemma nővér, vajon milyen gyakori a babona jelenléte a mai, szatmári családok életében és hogyan nyilvánul ez meg?

– Sajnos jelen van sokak életében, napi szinten. A Katekizmus tartalmaz egy nagyon komoly figyelmeztetést arra vonatkozólag, hogy ne essünk a babona vétkébe, amely lehet akár a vallásból következő gyakorlat elhajlása is, de alapvetően a vallásosság, az erős Istenhit hiányaként jelenik meg. Attól, hogy nem viszket a szemem még lehet örömöm, mert ez nem következménye a szemviszketésnek. Éppen így, az a tény, hogy adok vagy kapok pénzt nem függ attól, hogy viszket a tenyerem. Viszont ezek ,,egybeesése” hathat úgy a tudatomra, hogy elhiggyem, kapcsolat van a kettő között. Így alakul ki a babonához kapcsolódó tévhit.

Mindenféle tévtanítások, téveszmék léteznek, és azokból fejlődnek ki a babonák, majd az okkultizmushoz köthető tanok és cselekedetek: így a horoszkópok, az asztrológia, az ezotéria, a gyógyító kövek tana, a homeopátia, a jóga, a zen, a radiesztézia, a reiki, a Sai Baba, a virágterápia módszere, a tenyérjóslás, a kártyavetés, a jelek értelmezésének rendszerei, a jövőbe látás, a jósokhoz (médiumokhoz) való fordulás, a szektákhoz való kapcsolódás…

Az okkult cselekedetek arra törekszenek, hogy hatalmuk legyen az idő, a történelem és végső soron az emberek fölött. Amuletteket, kabalákat viselnek egyesek, hogy szerencsét hozzanak, vagy megóvjanak. Mindezek azonban ellent mondanak a szerető félelemhez kapcsolódó tiszteletnek és imádásnak, amellyel egyedül Istennek tartozunk. Ezért a babonaság, és a mindenféle okkultizmusból származó praktikák gyakorlása bűn az Isten első parancsa ellen, amely így szól: Szeresd Uradat Istened teljes szívedből, lelked mélyéből.

Az Ószövetségben a következőt olvassuk: „Ha majd bemégy a földre, amelyet az Úr, a te Istened ad neked, vigyázz, ne akard utánozni azoknak a nemzeteknek az utálatosságait. Ne akadjon közötted, aki fiát vagy lányát átviszi a tűzön, hogy megtisztítsa, vagy aki jósoktól tudakozódik, aki álmokat s jeleket magyaráz, ne legyen varázsló, se bűbájos, se aki ördöngösöktől vagy jósoktól kér tanácsot, se aki halottaktól kérdez igazságot. Mindezt ugyanis utálja az Úr, s az effajta vétkekért törli el azokat a nemzeteket utadból” (MTörv 18,9-12).

– Milyen veszélyeket rejt a babona az azt űzőkre?

– A babonaság, a mindenféle okkultizmusból származó praktikák, a varázslók-, boszorkánymesterek-, kártyajósok felkeresése, a spiritiszta összejöveteleken való részvétel, a mágia, a sátánkultusz, a sátáni szekták (amelyeknek a csúcspontja a „feketemise”) után való érdeklődés mind kiteszik az embert annak a veszélynek, hogy valamilyen ördögi rontás hatása alá kerülhet. A mágia minden formája ugyanis nem más, mint az ördög segítségül hívása.

Nem utolsó sorban szeretném a babonás cselekedetek közé helyezni a tetoválás jelenségét. Nem merünk róla beszélni pedig a tetoválással is egy rituálé alá veti magát az ember. A leviták könyvében olvashatjuk, a 19-ik fejezet 28-ik versében: „Halott miatt ne ejtsetek sebet testeteken, és ne vagdossátok be magatokat.” A testet ajándékba kaptuk Istentől, tisztelni kell, nem pedig díszíteni, mert a feltámadáskor ugyanezt a testet kapjuk vissza.

– Aztán a szülők bevezetik a gyermekeiket is a babonába. Itt jelenik meg a Haloween jelenség is? Mit gondol erről?

– Az okkult világ így határozza meg a Halloweent: „Az év legmágikusabb napja, Újév van az ezoterikus világban” aztán „ez az év legfontosabb ünnepe a sátán követőinek”

Mindezek ellenére a Szentírás ezt írja: „Jaj azoknak, akik a rosszat jónak mondják, és a jót rossznak; akik a sötétséget világossággá teszik, és a világosságot sötétséggé; akik a keserűt édessé teszik, és az édest keserűvé!” (Iz 5,20).

Halloween legendája hazugságokra épül, sőt a sátánista praktikákkal megegyezően fejlődik: kéri az ördögöt a kívánságainak teljesítésére, alkut köt a sátánnal, az embereknek ezoterikus rituálékat mutat. A Halloween jelenség a hagyományban, a szokásokban és a kereskedelemben tudatos vagy nem tudatos boszorkánysági praktikák és rituálék sorozata. Ez a dolog egy változatlan és határozott álláspontot kíván mindennel szemben, amit a Halloween, és általában véve a mágia felkínál.

Október 31. nagyon fontos dátum nemcsak a kelta kultúrában, hanem hasonlóképpen a sátánizmusban is: „a varázslók négy szabbatjának egyike”. Az első három „jótékonynak tűnő” momentumot jelent: a föld felébredését a téli álom után, a vetés idejét, az aratás idejét, míg a negyedik szabbat a tél érkezését jelöli és a nap legyőzését, a hideget, éhséget, halált.

A katolikus mindenszentek ünnepe nem kötődik a Halloween ünnepléséhez. IV Gergely pápa vezette be 840-ben és eredetileg májusban ünnepelték, nem pedig november elsején. 1048-ban Cluny Szent Odiló apát úgy határozott, hogy mindenszentek ünnepét november elejére teszi át, azzal a céllal, hogy „trónfosztottá” tegye a „Samhain” kultuszt.

A Halloween a nagy többségnek ma azonban jó kereskedelmi trükk, a szórakozási vágy kielégítésének egyik lehetősége, az az éjszaka, amikor minden megengedett, a gyerekek szórakoztatásának is egy módja. „Boldog Halloweent” szavakkal, és még ki tudja, milyenekkel díszítjük üzleteinket, partikat szervezünk, a gyerekeket is tanítjuk azzal, hogy álarcokat készítünk az iskolában…

– Milyen következményekkel járhat a gyermekekre a babona? Mivel találkozott? No és a felnőttekre? Milyen hatásokat élhetnek meg azok, akik beengedik az életükbe mindezeket?

– A gyermekek igen kitettek a veszélyeknek, nem személyes bűnük, hanem gyengeségük miatt. Több televíziós csatorna tanítja a mágiát és a spiritizmust, hozzá lehet jutni az újságárusoknál is az erről szóló könyvekhez, és a mágiához szükséges segédanyagokat üzletekben meg lehet vásárolni. Létezik több olyan újság és műsor, ahol a szexhez és az erőszakhoz nemegyszer sátáni gonoszság társul. Tömeges termékké vált az a fajta zene, amely a hallgatóságot teljesen zaklatott állapotba hozza. Itt különösképpen a sátáni rockra, -metalra gondolok. A középiskolákban – főleg Nyugat-Európában – hihetetlen módon elterjedtek a spiritizmus és mágia különböző praktikái, de ezeket megtanulhatják akár a mesékből is, amit néznek vagy a filmekből.

A beengedett, ellenőrizhetetlen erők okozzák egészség területén a testi és lelki problémákat; érzelmek területén a leküzdhetetlen idegességet, aztán a tönkrement házasságokat, elromlott barátságokat, a teljes érzelmi űrt; életkedv területén a depresszió mély formáit, a halál utáni vágyódást, a kétségbeesést, az öngyilkosság vágyát.

– Hogyan szabadulhat meg az ember a múltban elkövetett babona negatív hatásaitól, következményeitől? Feltételezzük, hogy megbánta és felhagyott vele.

– Elsősorban is tudatosítania kell, hogy ezek veszélyes gyakorlatok. Tudatosítania kell, hogy Isten végtelen szeretetét sértette meg azzal, amit tett, mert nem bízott az Ő gondviselésében. Nem szolgálhat két Úrnak senki sem! Komoly elhatározás szükséges a szakításhoz, és mély megbánás után következik a megtisztítás szentgyónás által. Az az ember, aki Isten kegyelmében él, az, aki intenzíven imádkozik, sokkal nagyobb biztonságot élvez, mint az, aki nem gyakorló, sőt a bűn állapotában él.

– Újra beindult a Halloween őrület. Ebben akkor semmiképp ne vegyünk részt, akár egy táncos mulatság kedvéért se öltözzünk be?

– Jól mondja, nagy őrület és bűn, tudatosítva mindezeket vagy sem. A részvétel ezen a napon valamilyen jellemző cselekedetben – legyen az akár egy mulatság kedvéért -, Istent megtagadása és meghazudtolása. Hiszen ezen a napon minden megengedett nemde?… Elfelejtjük, hogy a tíz parancsolat nem fenyítés, hanem Isten végtelen szeretetének jele irántunk, hiszen ezáltal akar megóvni minket a rossztól. Mindenszentek napján milyen lélekkel veszünk részt a szentmisén, tudva, hogy előző nap megfeledkeztünk Istenről a mulatság kedvéért… Pedig ez nem mulatság.

Lehet választani a jót, és én azt tanácsolom mindenkinek, hogy mulatságok helyett vegyen részt a mindenszentek-napi szentmisén, majd pedig gyújtson gyertyát elhunyt szeretteiért. A mindenszentek a névtelen szenteket gyűjti egybe, azokat, akik eljutottak Krisztus színének látásáig. Reméljük azt, hogy szeretteink is köztük vannak és a gyertya fényénél imádkozzunk értük. Így Krisztus fénye ragyoghatja be ezeken a napokon is életünket és oszlathatja a minket sokszor körülvevő sötétséget.

Forrás: A Halloweennel valami nincs rendben (szatmar.ro)

Ossza meg:

Ha tetszik írásunk, ajánlhatja másoknak is!
A túlélés útja ma magyarul gondolkodni...

A szerzőről

szatmar.ro

Kalendárium