Scroll To Top

„Jaj annak a népnek,
amelynek történelmét az ellenségei írják!”
(Seneca)

Lehet végre diplomázni Erdélyben megint magyarul

Újra lehet diplomázni Erdélyben magyarul – 68 kirekesztő év után beteljesült egy magyar vágy.

Több mint félévszázados módszeres oláj (román) kirekesztés és rasszizmus után most – a még mindig megszállt – Kelet-Magyarországon lassan érvényre jut az igazság is. Lehet végre Erdélyben immár nem csak tanulni, de akár diplomázni is magyar nyelven. Bukarestben, az oláj fővárosban 2012. március 28.-án, szerdán kihirdette az oláj (román) államfő a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) intézményi akkreditálásról szóló törvényt – közölte ma az oláj (román) államelnöki hivatal. A jogszabályt február végén fogadta el az oláj (román) parlament.

 

http://www.sapientia.ro/hu/rektori-koszonto

Dávid László rektor az MTI-nek elmondta: ezzel lehetővé válik az, hogy a Sapientia EMTE államvizsgát szervezzen az akkreditált szakokon és oklevelet állítson ki az itt végzett hallgatóknak. Ameddig ugyanis a tanintézmény nem kapta meg az egész intézményre vonatkozó szakmai elismerést, a végzős hallgatóknak más egyetemek bizottságai előtt kellett számot adniuk tudásukról (többnyire olájul Sz.), és az illető (többnyire oláj Sz.) intézmények oklevelét kapták meg.

Dr Sz L

Szómagyarázat gyüttmönteknek
oláj
: a szögediek nyelvén így hangzik a köznyelvi ‘oláh’, vagy közkeletűbb és beteges történelemhamisító udvariaskodással ‘román’ népnév. (Lásd : olájalma)

Ossza meg:

Ha tetszik írásunk, ajánlhatja másoknak is!
A túlélés útja ma magyarul gondolkodni...

A szerzőről

Dr. Szabó László

A MAGYAR KULTURÁLIS ÖRÖKSÉG ALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓJA / CSALÁDORVOS, AKI HISZ A CSALÁDBAN, DE NEM HISZ A GYÓGYÍTHATATLAN BETEGSÉGEKBEN, NEMZETÜNK BETEGSÉGÉNEK ORVOSLÁSAKÉNT PEDIGHISZ MAGYARORSZÁG FÖLTÁMADÁSÁBAN

Kalendárium

George Orwell

jún. 25.
George Orwell