Scroll To Top

„Az a nemzet, amelyik emlékeit veszni hagyja, az a saját síremlékét készíti és vesztesége az emberiségnek.”
Ipolyi Arnold

Öt évet is kaphatnak a cigarettacsemészek

Hírek 2012. jan. 24.

Vádemelést javasol a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Dél-alföldi Regionális Bűnügyi Igazgatósága külföldi cigarettacsempészek ellen, akik 36 millió forinttal károsították meg a magyar állami költségvetést; a nyomozás a napokban fejeződött be. Az ügy még tavaly kezdődött, amikor a NAV Komárom-Esztergom megyei pénzügyőr járőrei az M1-es autópályán ellenőriztek egy német teherautót és annak örmény pótkocsiját. A járműszerelvény sofőrje német, utasa pedig örmény állampolgár volt. A hivatalos okmányok szerint a jármű ásványvizet szállított, azonban a raktér átvizsgálásakor kiderült, hogy a tetőszerkezetben, az oldal- és hátfalban kialakított tárolóhelyekben összesen csaknem százezer doboz adózatlan cigarettát rejtettek el. A szállítmányt a pénzügyőrök lefoglalták.
A Magyarországra Nagylaknál belépő jármű ügyében a nyomozást a szegedi pénzügyi nyomozók folytatták le. A jelenleg is előzetes letartóztatásban lévő német állampolgárral, valamint társával szemben a NAV regionális bűnügyi igazgatósága vádemelési javaslatot tett a Makói Városi Ügyészségnél 36 millió forint vagyoni hátrányt okozó, a január elseje óta hatályos törvény szerint költségvetési csalásnak minősülő bűncselekmény megalapozott gyanúja miatt. A bíróság a kár megtérítésének kötelezettsége mellett akár ötéves szabadságvesztést is kiszabhat az elkövetőkre. (MTI)

Ossza meg:

Ha tetszik írásunk, ajánlhatja másoknak is!
A túlélés útja ma magyarul gondolkodni...

A szerzőről

Admin

Webadminisztrátor

Kalendárium