Scroll To Top

Tögye csak mindönki, amit tönnie köll,
És mindön úgy lössz, ahogy lönnie köll !

A vikingek üzenik: 100 nap sincs a világvégéig

Hírháttér 2013. nov. 22.

A Yorkban megszólaló ősi kürt figyelmeztetett, hogy 2014. február 22-én Odin istent megöli Fenrir, a farkas, a földet és az eget méreg fogja befesteni, míg a tengerek elöntik a szárazföldeket, vagyis elkövetkezik egy újabb világvége.

Ha a vikingek ma is élnének, valószínűleg frászt kaptak volna, ugyanis november 15-én az angliai York városában megszólalt a kürt, jelezve, hogy a skandináv mitológia szerint száz nap elteltével eljön a világvége, azaz a Ragnarök. A vikingek szerint a mitikus Gjallerhorn-t Heimdallr istennek kellett megfújnia.

 

 

Az apokalipszist a vikingek szerint jól értelmezhető jelek fogják megelőzni: gyakori földrengések következnek be, három egymás utáni fagyos tél követi egymást, amelyek között nem lesz nyár, a kürt hangja pedig csatába szólítja Odin fiait, s végül az isten is életét veszíti, halála után pedig a szárazföld a tengerbe csúszik. Az erkölcs semmivé lesz, s a világ minden táján harcok tüze lobban fel. Skoll, a másik farkas felfalja a Napot, míg testvére, Hati megeszi a Holdat, a csillagok eltűnnek az égről, a Föld pedig örök sötétségbe borul.

A vikingek történetét kutató szakértők kiszámolták, hogy a viking végnap a mai naptárunk szerint 2014. február 22-én következik be. Danielle Daglan, a Vikingkutató Központ munkatársa szerint a legenda arról ír, hogy a Ragnarök bekövetkeztekor testvér testvér ellen támad, eltűnnek a határok, s ami valaha létezett, megszűnik. A kutató szerint különös véletlen, hogy mára a globalizáció és az internet világában szinte bárkivel a földgolyón kapcsolatot tudunk létesíteni, ily módon a határok valóban leomlottak.

A télre vonatkozó jóslatok sem maradhatnak modernkori párhuzam nélkül, hiszen a klímakutatók egy újabb kis jégkorszak beköszöntére számítanak, bár természetesen nem a nyári hónapok teljes kimaradásával. A mítosz másik része szerint a világ végezetével a Midgard Serpent néven is emlegetett Jormungand óriáskígyó a farkába harap, s kilép az óceánból. Különös egybeesés, hogy nemrégiben Kalifornia partjainál két hatalmas kígyószerű hal vetődött partra.

A vikingek nem véletlenül tették az apokalipszis idejét február 22-re, ugyanis hagyományosan ez a Jolablot-fesztivál napja, amely a tél végét jelölte az északiaknál. Azonban ha e napon nem ér véget a hideg évszak: megérkezett a Ragnarök.

(forras: mult-kor.hu)

Ossza meg:

Ha tetszik írásunk, ajánlhatja másoknak is!
A túlélés útja ma magyarul gondolkodni...

A szerzőről

Admin

Webadminisztrátor

Kalendárium

Illő napi filmajánló