Scroll To Top

A magyarellenes terror legfőbb oka a meggyávult magyar ! (Sz.)

Szögedi Darudübögés – II. Fehértavi Darvadozás

A darvak százezres madártömegének őszi pihenőhelyéül néhány háborítatlan, természetvédelmi oltalom alatt álló, magyar vizes élőhely szolgál. A mag (október) havában még nagyrészt a Hortobágyon erőt gyűlytő darvak, enyészetre (novemberre) elérik a Kiskunsági Nemzeti Park Tisza-völgyi tájegységét. A térség daruvonulását jól jellemzi, hogy az ezredfordulótól már tízezres csapatokban időznek itt a madarak. A legutóbbi 6 év madárszámlálási (idegenkedve: „monitoring”) adatai szerint az őszi vonulás során a szegedi Fehér-tavon tartózkodó darvak létszáma enyészet (november) hava közepén 20-30 000-es példányszámmal tetőzik.

E rendkívüli természeti látványosság minél szélesebb körű megismertetésére, a természet értékeinek, valamint a természetvédelem fontosságának bemutatására szervezett daruünnep és darvas műsor („fesztivál” jellegű ökoturisztikai program) a Fehértavi Darvadozás.

A „darvadozás” Szeged-vidéki tájszó, mely eredetileg több jelentésű lehetett. Átvitt értelmű régies jelentése ‘társalgás, merengés, elmélkedés’, többnyire baráti társaságban, csöndes alkonyon, estén bor mellett… De értjük igazán mit is jelent a darvadozás?
Ma úgy tudjuk, Tömörkény István mentette át öregatyáink e szép szójárását a magyar irodalomba. Mészöly Gedeon szerint neki is „kedves szavajárása volt és szivesen gyakorolta is a darvadozást”.

Tömörkény
a szögedi darvas puszták népének írója jegyzi egy elbeszélésében: „Kiteszik … a poharat a középső asztalra, azután újból csönd, ülnek hárman háromfelé. Amíg olyan sötét nincsen, hogy egymásnak vaktában nekimenne az ember, nem szokás lámpát gyújtani. „Amíg egymást látjuk” – véli a bormérő – „kár a világító olajat fogyasztani. Darvadozzunk!A darvadozás a sötétben való beszélgetés művészete.

Darvadozás
Juhász Gyula írja Tömörkényt gyászoló versében:

Tömörkény lócáján darvadozva árván,
Ámulok az élet örök egy csodáján…

Szathmári István nyelvész szerint a darvadozik inkább ’vigadozás közben ordítozik’ és ’csapatosan beszélget’ jelentése a darvak hajnali zajos viselkedésére vonatkozó jelentésből alakult ki.
Eredetileg valószínű, hogy a darvadozik a daru madárnév darv– tőváltozatából alakult ki, az -adoz gyakorgató képzővel. Így a darvadozik szó kezdetben a darvak jellegzetes viselkedését jelentette, jellegzetes keringésükre és (átvitt értelmükben is) zajos társas életükre vonatkoz(hat)ott. Ekként hellyénvaló lehet a A Magyar Nyelv Történeti-etimológiai Szótára magyarázata is, miszerint a „darvadozik” annyi, mint ’csapatba verődve kurrog’.
Talán csak a szögediek ajkán és Tömörkény írásaiban szelídült mindez némi fanyar (antidarvista) öngúnnyal társasan mélázó merengéssé…
Nem mindenki érthette e merengő öngúnyt. Különösen az nem, aki darvakat nem látott még (darvadozni). Így terjedhetett el mára e beszélő szavunk – darvakhoz illetlen – képtelen csöndes jelentésében, roncsországi köznyelvünkben…

„Magyar lélek, magyar élet van a darvadoz szóban!” – írta Mészöly Gedeon.
Darvaink igazsága bizony megér egy darvadozást!

Itt az idő fölfedezni újra hazatérő darvainkat és velük eggyütt az igazi darvadozást! (Sz.)


Darvak hajnali kihúzása (Videó: Orbán Zoltán)

II. Fehértavi Darvadozás – 2013. enyészet (november) hava 15-17.-én

Rendezvényhelyszín: Postakocsi Csárda (5-ös főút, szatymazi körforgalomnál – GPS: 46o21’0,96”N; 20o03’33,22”E). Az ettől eltérő helyszíneket külön jelezzük.

XI.15. Péntek

10:00 – 13:00 – Terepi természetismereti akadályverseny
14:00 – 18:00 – Fotós Futam (Gyevi Fertő – Szaporhegy)
14:00 – 14:30 – Állatijó Bemutató (Kisállatok testközelből)
15:00 – 15:15 – Megnyitó – Dr Boros Emil (KNPI igazgató)
15:15 – 18:00 – Darunéző túra (Macskási gyep)
18:00 – 18:30 – Fotópályázat eredményhirdetés
18:30 – 19:00 – A Hortobágy természeti értékei – Szilágyi Gábor (HNPI igazgató)
19:00 – 19:30 – Kárpát-medencei szikesek jelentősége a daruvonulásban – Dr Boros Emil (KNPI igazgató)
19:30 – 20:00 – Csillagászati bemutató – az „évszázad üstököse”


Darvak reggeli húzása (Videó: Orbán Zoltán)

XI.16. Szombat

06:00 – 08:00 – Hajnali darules (Macskási gyep)
06:00 – 14:00 – Fotós Futam (Gyevi Fertő – Szaporhegy)
08:00 – 13:00 – Kerékpártúra „Lessük meg a Tájvédelmi Körzetben táplálkozó darvakat”
(Szeged-Szatymaz-Dóc)
09:00 – 12:00 – Madárgyűrűzési bemutató (Sándorfalva – Ikerház)
09:00 – 13:00 – Kisvonatozás (Fehértói Halászcsárda)
Fehértói Halászcsárdától 09:00, 10:00, 11:00, 12:00, 13:00 órakor indul
(0-3 éves korig ingyenes, 3-14 éveseknek 800.-Ft, 14 év fölött 1000.-Ft/fő – helyszínen fizetendő)
09:00 – 13:00 – Lovaskocsis túravezetés igény szerint indul a Postakocsi Csárdától
(200.-Ft/fő – helyszínen fizetendő)
09:00 – 13:00 – Vetített képes természetrajzi előadások – Külön meghirdetett program szerint
09:00 – 13:00 – Játszóház, és „madárvonulás” szerepjáték (minden egész órakor kezdve)
a Szórakaténusz Játékmúzeum, a Kiskunsági-, és a Hortobágyi Nemzeti Park
pedagógusainak vezetésével
11:00 és 12:00 – Bábos természetrajzi mesesarok
12:30 – 13:00 – Gyermekrajz pályázat eredményhirdetés
09:00 – 15:00 – Helyi termék bemutató
14:00 – 15:00 – Borkóstoló -Lantos Borászat (2500.- Ft/fő)
14:30 – 15:00 – „Darudübögő” Táncház a Szeged Táncegyüttes oktatóival (vezeti: Tóth Gábor) – A „darudübögős” egy tápai-szögedi magyar tánc, mely a darvak mozgását idézi. Tápai gyűlytésből ismerjük… (Sz.)
15:00 – 18:00 – Daru búcsúztató túra (Macskási gyep)
18:30 – 19:00 – Beretzk Péter emlékére – In memoriam Beretzk Péter – Szabó Beatrix filmje
19:00 – 20:00 – Vetítés a nap képeiből – Fotós Futam eredményhirdetés

Darvak egy napja pusztai itatónál
(Videó: Orbán Zoltán)

XI.17. Vasárnap

06:00 – 08:00 – Hajnali darules (Macskási gyep)
09:00 – 12:00 – Madárgyűrűzési bemutató (Sándorfalva – Ikerház)
11:00 – 11:30 – Lármás vendégeink, a szürke darvak – vetített képes ismertető (Albert András)
09:00 – 12:00 – Kisvonatozás (Fehértói Halászcsárda)
09:00 – 12:00 – Lovaskocsis túravezetés
A természetfotó-, és gyermekrajz verseny válogatott képeiből, valamint a természetkutató diákok akadályversenyének
posztereiből rendezett kiállítás a Darvadozás idején a rendezvényközpontban folyamatosan megtekinthető.

Aki nem jön, az meg magára vessen! Darvadozzon otthon a sutban!

Örökkön darvadozó Tóth Árpádunk „Hivogató” versével búcsúzva:

„Én szép ifjuságom
Sárgul hervadozva,
Ülök már a sutban
Lomhán darvadozva, –
Ilyen vagyok én már,
Fanyar, csöndes, fáradt,
Így szeress, ha kellek,
Nem járok utánad!”

Ajánlott még forrásul:  mme.hu

Darunapok – További érdeklődés (információ)Albert András (KNPI) 30/481-2887, albandras@gmail.com

Ajánlott olvasmány még:

Mészöly Gedeon: A „darvadoz” szó eredete ( Népünk és nyelvünk. Szerk: Bibó István. Szeged, 1933. 1-8. )
Szathmári István: Szó- és szólásmagyarázatok
Nyelv és Tudomány – Mit csinál, aki darvadozik?

Jakab Béla: Beretzk Péter munkássága

Bibliográfia / A Somogyi-könyvtár kiadványai 34. / Szeged : Somogyi-könyvtár, 1995
Ossza meg:

Ha tetszik írásunk, ajánlhatja másoknak is!
A túlélés útja ma magyarul gondolkodni...

A szerzőről

Admin

Webadminisztrátor

Kalendárium