Több, mint két évtized után sem történt meg a háborús és népellenes bűnösök felelőségrevonása. Ezen töpreng a magyar társadalom jobb rétegének apraja nagyja. Pedig a válasz nagyon egyszerű! A válaszért vissza kell mennünk 1956 szabadságharcára és forradalmára. A dolgokat leegyszerűsítve, ez történt:

Még ma is tisztázatlan körülmények hatására a diákok tüntetése fegyveres felkelésbe folytatódott. Nyugodtan állíthatjuk, a nemzet döntő többsége a forradalom mellé állt. Még a hadsereg is vagy részt vett a harcokban a felkelők oldalán vagy egyszerűen felbomlott, szétesett.

A nyugati rádiók vagy szimpátiával kezelték a felkelést vagy segítséget ígérvén, kitartásra buzdították a harcosokat.
Azonban senki sem tudott Anglia, Izrael és Franciaország titkos előkészületeiről a Szuezi csatorna „vissza hódítására”.

Az izraeli miniszerelnök, Ben Gurion (balra), Konrad Adenauer német kancellár (jobbra)

Az akkori hírek szerint, decemberre tervezték, majd A MAGYAR FORRADALOM HATÁSÁRA ELŐREHOZTÁK november végére. Végülis azonnali beavatkozás mellett döntöttek. Úgy vélték, könnyű lesz a zavarosban halászni, amig Hruscsovék a magyarokkal bajlódtak. Az alig átlátható helyzetet illusztrálja a földközitengeri USA flotta parancsnokának kérdése, amikor készenléti parancsot kapott:
„Ki az ellenség?”

Eisenhower pedig sietve biztosította Hruscsovékat, hogy esze ágában sincs kiállni a magyarok mellett, így csinálhatnak velünk, amit akarnak, neki van elég baja a szövetségeseivel.

A SZUEZI VÁLSÁG
(1956. október 29. – november 7.)

A szabadságharc véres, kíméletlen letörése után, 56 magyarsága megértette, nem számíthat nyugati támogatásra, mert teljesen odadobták a Szovjet kényére, kedvére. Ilyenformán érthetően, a magyarság belátta reménytelen helyzetét és szégyenkezve ugyan, de kezdett belépni a kommunista pártba. Néhány év alatt a pártnak kb. nyolcszázezer (800 000) tagja lett. Ezt legkevesebb néggyel kell megszoroznunk, hogy lássuk a befolyásuk alá került magyarság létszámát, azaz kb 3-4 millió embert. Ezek legnagyobb része mindent elkövetett, hogy maga, családja, barátai részére minél jobb életet biztosítson. Ennek persze nagy ára volt. Besúgni, feljelenteni, alázatoskodni kellett a jó káderek felé. Bizonyítani kellett az odavetett kedvezményekért vagy a puszta létért. Aki a tisztességes életmódot vállalta, szenvedett, de nemcsak ő, a családja is. Sokan vállalták az egyenes utat, ezért minden téren hátrányt szenvedtek, családjukkal együtt.A kényszer vagy mai divatos szóval „megélhetési” opportunisták, hamar beletanultak a húsosfazék használatába. Házat, lakást, Trabantot szerezhettek az aránylag jó állások mellé, gyermekeik előtt szabad volt az út az egyetemek felé, akár volt eszük, akár „szocialista segítségre” szorultak. A dacolók csak akkor jutottak be az orvosi, műszaki azaz az észt kívánó egyetemekre, ha jelesen értek és a szüleik „megtűrhetők” voltak.

Negyven év alatt az iskolák kiölték a hazaszeretetet a diákokból. A szülők, nagyszülők még a gulyáskommunizmus idejében sem merték elmondani az igazságot. Még a százezernyi kényszerített besúgót is más besúgókkal figyeltették. Így mindenki félelemben élt.

A közelgő változásról már régebben tudtak a felső vezetők. Így történhetett meg a privatizálás előkészítése az „okosok” által. Nálunk az Egyesült Izzó, azaz a Tungsram eladásával kezdődött a nagy meggazdagodási, azaz szabadrablási folyamat. Miután már a tisztességet, erkölcsöt, közösségi felelőséget régen kiirtották az emberek lelkéből, minden lelkiismeretfurdalás nélkül adtak alkalmat a vezetőknek a vállalatuk zártkörű, fillérekért történő megvásárlására, majd búsás haszonnal a továbbadásra, külföldi nagytőke kezére játszására. A munkásokat teljesen kizárták ebből a „törvényes” folyamatból. Rövid néhány év alatt kialakult az új, zártkörű tőkés osztály. Előrelátólag az alacsonyabb vezetőknek is adtak még alkalmat a meggazdagodásra. Például az olajszőkítésben is igen sok, ma is aktív politikus vett részt. Azok, akik fizikai vagy megélhetési kényszerből léptek be a pártba vagy a KISZ-be a „rendszerváltás” után azonnal, vagy folyamatos fejlődés képen nemzeti oldalra tértek, állandó zsarolásnak vannak kitéve. Ez még rosszabb lenne, ha a titkosított adatokat nyilvánosságra hoznák. Attól tartok, kevés mai politikus maradna a porondon. Úgy vélem, ez az oka a Fidesz állásfoglalásának. Igazuk is lehet, ha nem hozzák nyilvánosságra a kommunista ÁVÓ és utódaik teljes irattárát. Miért bűnhődjenek a zsaroltak, kényszerítettek, amikor a valódi bűnösek, gyilkosok vidáman lébecolnak és ágyban, párnák között lehelik ki bűnös lelküket?

Addig is, kiemelt nyugdíjból élnek, mint Marci Hevesen. Ennek legszebb példája Péter Gábor, a „körmös” Bauer Miklós és Biszku Béla. Az útóbbi belügyminiszter elvtárs pere az igazi nagy parádé. Valószínűleg addig húzzák, halasztják felebezik perét, amig szépen elszenderűl és a kommunista menyországba viszik az őt békében megelőző pribékek.

Ha ezek a főbűnösök, akik önként és boldogan vállalkoztak gyilkos munkájukra , szabadon élhetnek a nyakunkon és pénzünkön, hagyjuk már békén azokat, akik nem önként kerültek ilyen megalázó helyzetbe és tevékenységük nem járt halállal vagy más súlyos büntetéssel.

Vegyük már egyszer tudomásul, hogy a „vértelen” hatalomátadás egyik ára a bűnös kommunista vezetők teljes érinthetetlensége volt. Ez a Máltai Kiegyezés egyik feltétele és nem a „nemlétező” Rózsadombi Paktumé. Persze erről a tényről még beszélni sem szabad.

Magyaródy Szabolcs
(Amerika)

Ajánlott olvasmány még:

’56 – a (Szuezért) cserben hagyott forradalom

Ha tetszik írásunk, ajánlhatja másoknak is!
A túlélés útja ma magyarul gondolkodni...

Szerkesztőségünk természetesen az olvasói levelekkel való egyetértés, vagy egyet nem értés jogát mindenkoron fönntartja.