Scroll To Top

A konzumidiótizmus jegyében : Arcunk eltakarásával védekezhetünk a friss levegővel szemben ! (Sz.)

Rekord nézőszámmal zárt a szegedi Munkácsy-kiállítás

Szeged, 2012. december 16., vasárnap (MTI) – Rekord nézőszámmal zárt vasárnap a szegedi Munkácsy-kiállítás: összesen csaknem 50 ezer látogatót vonzott a Móra Ferenc Múzeum tárlata.

A közgyűjtemény közleménye szerint a júniusban megnyitott Aranyecset – Munkácsy Szegeden című tárlatot 49 ezer 709-en tekintették meg. A kiállításon az egyik leghíresebb magyar festő mintegy félszáz – döntően Pákh Imre gyűjteményéből származó – alkotását láthatta a közönség. A válogatásban több olyan kép is szerepelt, amelyet korábban még nem mutattak be Magyarországon.
A Móra múzeum vezetése tárgyalásokat folytat arról, hogy a szegedi közgyűjtemény a jövőben is Munkácsy Mihály művészeti hagyatékának egyik magyarországi bázispontja legyen. Más formában, mint egy időszaki kiállítás, de Szeged talán nem marad Munkácsy nélkül – áll az összegzésben.
A közlemény felidézi, hogy a szegedi múzeum kiállítóhelyein idén több mint 90 ezren fordultak meg. A múzeum az elmúlt években több nagy sikerű kiállítást rendezett, amelyek a dél-alföldi régió kiemelt kulturális eseményeivé váltak.
A Salvador Dalí és Csontváry Kosztka Tivadar műveit bemutató tárlatokat megelőzve az eddigi rekordot egyébként a 2006-os Munkácsy-kiállítás tartotta Szegeden 42 ezres látogatottsággal.

Ossza meg:

Ha tetszik írásunk, ajánlhatja másoknak is!
A túlélés útja ma magyarul gondolkodni...

A szerzőről

Admin

Webadminisztrátor

Kalendárium