Scroll To Top

Böngészés: rovid

A Magyar Régész Szövetség tiltakozik az örökségvédelmi törvény újabb leletellenes módosítása ellen, azaz régészeti örökségünk törvényi veszélyeztetése ellen. Budapest (MTI) – Tiltakozik az örökségvédelmi törvény tervezett újabb módosítása ellen a Magyar Régész Szövetség (MRSZ); álláspontjuk szerint a nagyberuházásokhoz kapcsolódó régészeti feltárások idő- és költségkeretének további csökkentése az ország régészeti örökségét.

Lemond posztjáról a Semmelweis Egyetem rektora; Tulassay Tivadar döntését az intézmény honlapján jelentette be vasárnap délután. Indoklásként kifejtette: az elmúlt napok egyetemi testületi döntései vitathatatlanul az ő személyéhez kötődnek, s ugyanezért érezhetővé vált a személye iránti bizalomvesztés a felügyelő hatóságnál.

Éhségsztrájkokkal tiltakoznak a történelemoktatás rendszerének megnyirbálása ellen Lengyelországban, mert az a kötelező óraszámok csökkentése mellett kontextusból kiragadott villanóképekben vázolná fel a történelmi folyamatokat és összefüggéseket – írta hétvégi számában a Rzeczpospolita című konzervatív napilap. A tiltakozások sorozata csaknem két hete az egyik krakkói templomban kezdődött, ahol volt hat ellenzéki éhségsztrájkkal.

A GE Healthcare (GEHC) a Szegedi Tudományegyetemmel (SZTE) együttműködve kettő, a daganatos megbetegedések hatékonyabb gyógyítását segítő orvosi képfeldolgozó szoftvert fejlesztett ki egy most záruló kétéves kutatási program során – tájékoztatta Fidrich Márta, a GEHC szegedi irodájának vezetője az MTI-t. A korszerű duálenergiás komputertomográf (CT) berendezések két különböző energiájú átvilágítást használnak.

Ősöreg bolygórendszerre bukkantak

A világegyetemből őskorából származó bolygórendszert fedeztek föl német csillagászok. A korai világegyetemből származó, 12,8 milliárd éves bolygórendszert fedeztek fel a Cet (Cetus) csillagképben német csillagászok, akik kutatásaikról az Astronomy and Astrophysics című folyóiratban jelentetnek meg tanulmányt.

Erdő- és gyepkincsünk ég Nagykovácsiban – ki a felelős? Fokozottan védett erdő és gyep ég Nagykovácsiban – Több mint 2 hektár fokozottan védett erdő és gyep ég a Pest megyei Nagykovácsiban. A tűzoltók és a Pilisi Parkerdő erdészeinek oltási munkáját nehezíti az erős szél, így a tűz további védett erdőket.

A magyar kutatókkal való további szoros együttműködést reméli a Nobel-díjas Andrew V. Schally, aki a Miami Egyetem Miller Orvosi Iskolájában lévő laboratóriumában azt kutatja, hogy a hormonális hatások miként használhatók fel a rák terápiájában.

A praxisok működtetéséhez és a háziorvosok béremeléséhez is azonnali, jelentős forrásokat kell bevonni a rendszerbe – közölte a Magyar Orvosi Kamara (MOK) kedden az MTI-vel. A szervezet közleménye szerint, miután a közelmúltban bejelentett „részleges egészségügyi béremelés” során valamennyi háziorvost, házi gyermekorvost, illetve alapellátásban közfinanszírozottan tevékenykedő fogorvost, valamint az alkalmazásukban álló.

Meghívó A VMDK Szegedi Tagozata 2012. március 27-én kedden este 6 órai kezdettel, Szegeden a Dugonics tér 12.

Juhász Gyula Szeged   A Tiszaparton halkan ballagok És hallgatom, mit sírnak a habok? E partok méla fordulóinál Állt egyszer gőgös Attila király. E tájon, hol a két víz összeér, Áldozott egykor dús Ajtony vezér.

  Az FTC vezetősége kiáll az MKB Veszprém csapata mellett, amely ellen az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) eljárást indított, amiatt, hogy  hazai nemzetközi találkozók előtt a helyi közönség elénekli a magyar himnuszt.   Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter, veszprémi országgyűlési képviselő (Fidesz) és Porga Gyula polgármester (Fidesz-KDNP) szombaton.

Tüntetést tartott szombaton Stuttgartban a Hunnia Baráti Kör nevű németországi magyar civil szervezet „Elég a Magyarország elleni sajtóterrorból!” címmel.     Alida Hahn-Seidl , a szervezet tagja, a demonstráció egyik szervezője az MTI-nek telefonon elmondta: „a Magyarországot érő folyamatos sajtótámadások ellen tiltakozó megmozduláson  legkevesebb 150 ember” vett részt.