Scroll To Top

A magyarellenes terror legfőbb oka a meggyávult magyar ! (Sz.)

Lengyelországban éhségsztrájkokkal tiltakoznak a történelemoktatás megnyomorítása ellen

Éhségsztrájkokkal tiltakoznak a történelemoktatás rendszerének megnyirbálása ellen Lengyelországban, mert az a kötelező óraszámok csökkentése mellett kontextusból kiragadott villanóképekben vázolná fel a történelmi folyamatokat és összefüggéseket – írta hétvégi számában a Rzeczpospolita című konzervatív napilap.

A tiltakozások sorozata csaknem két hete az egyik krakkói templomban kezdődött, ahol volt hat ellenzéki éhségsztrájkkal hívta fel a közvélemény figyelmét a 2012 szeptemberétől hatályos középiskolai tantervmódosítás hátrányaira. A krakkói bíboros kérésére és egyre rosszabb egészségi állapotuk miatt a tiltakozást felfüggesztették.     Pénteken öt varsói önkéntes folytatta az akciót, mert attól tartottak, hogy a hangos kampány hiányában a felelős minisztérium elhallgatja az ügyet.
Az éhségsztrájkot azzal indokolják, hogy a tárca több éve nem reagált a minisztériumi javaslatokat bíráló kutatók, tanárok és szülők véleményére. A tiltakozók attól tartanak, hogy a lineáris történelemtanítást az érettségit megelőző utolsó két évben tematikus blokkokkal helyettesítő program szerint tanított ifjúság elfelejti nemzete történelmét, mert csak az egyetemi felvételin elérhető pontszámok fogják érdekelni. Szakértők a fiatalok érdeklődését nem a tantárgyak tartalmának csökkentésével, hanem a tanítási módszerek megváltoztatásával keltenék fel.
A lengyel oktatási tárca indokolatlannak tartja az aggodalmakat és széles körű konzultációkra, valamint mások közt a legfelsőbb egyetemi bizottságok és tanácsok pozitív véleményére hivatkozik. A reform szükségességét abban látja, hogy az ifjú generációkat nem vonzza a tényközlő oktatás, mert unják a dátumok magolását.

 

Ossza meg:

Ha tetszik írásunk, ajánlhatja másoknak is!
A túlélés útja ma magyarul gondolkodni...

A szerzőről

Admin

Webadminisztrátor

Kalendárium