Scroll To Top

Böngészés: Irattár 2013, április

A Csillagászat Napja Szegeden – 2013. április 20.

A korábbi évekhez hasonlóan idén is megrendezésre kerül a Csillagászat Napja Szegeden.  Ezen a napon a Magyar Csillagászati Egyesület önkéntesei az ország több pontján járdacsillagászattal, távcsöves bemutatóval várják az érdeklődőket. Világszerte széles körben ünneplik a Csillagászat Napját, mely „mozgó ünnep”, a holdfázishoz igazodik, általában az első negyedhez legközelebbi szombatra esik.

Vasúti forgalmi iroda nyílik a Fekete házban

Egy vasúti forgalmi iroda berendezett másával, mozdonymakettekkel, valamint terepasztallal ünneplik a vasutat és a vasutasokat a szegedi Fekete házban. A MÁV szegedi üzletvezetőségének 125., valamint a Vasúttörténeti Alapítvány megalakulásának 20.

Megszületett Misi és Zsolti, a két kétpúpú

2007-ben örvendhettünk utoljára tevecsikó születésének a Szegedi Vadasparkban. Most az akkor született Góbinak, valamint társának, Katának született kiscsikója.

Másodfokúra emelik az árvízvédelmi készültséget a Tisza szegedi szakaszán

Másodfokúra emelik az árvízvédelmi készültséget csütörtök déltől a Tisza szegedi vízmércéhez tartozó szakaszán – tájékoztatta az Alsó-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság (ATI-VIZIG) az MTI-t. Borza Tibor védelemvezető-helyettes közölte, a Tisza magas vízállására és a folyó áradó tendenciájára tekintettel a Hármas-Körös alsó két őrjárásában pedig harmadfokúra emelték a készültséget.

Veszélyes étrend-kiegészítőkre hívja fel a figyelmet az ÁNTSZ

Az interneten megrendelhető veszélyes étrend-kiegészítőkre hívta fel a figyelmet az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) csütörtökön Facebook-oldalán. Kifejtették: a spanyol gyógyszerhatóság gyorsriasztásában arról értesítette a magyar partnerét, hogy egyes gyógyszernek nem minősülő készítmények forgalmazása alkalmas lehet a fogyasztók megtévesztésére.

Las Vegasban letette az állampolgársági esküt Wass Albert fia

Letette a magyar állampolgársági esküt Wass Miklós, Wass Albert erdélyi magyar író fia szerdán Las Vegasban, Kálmán László Los Angeles-i magyar főkonzul előtt. A visszahonosítási aktusról a főkonzul nyilatkozatban értesítette az MTI-t.

Föld napja a Füvészkertben

MEGHÍVÓ A Szegedi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft. szeretettel meghívja Önt és kedves családját a 2013.

Rózsa Miklós, magyar születésű zeneszerző, háromszoros Oscar-díjas filmzeneszerző

Bár csaknem száz filmzenéjéről lett híres, soha nem szűnő lelkesedéssel maradt meg a hangversenymuzsika elkötelezett hívének. Ezt nevezte ő mindvégig „kettős élet”-ének.Édesanyja zongoraművész volt, édesapja pedig a magyar népzenéért rajongó iparos mágnás.

Több mint 270 klaszterprojekt kapott támogatást az elmúlt években

A turisztikai klasztereket is számításba véve összesen 273, a vállalkozásokat és más szervezeteket piacszerzési céllal összefogó klaszterprojekt kapott támogatást a most záruló uniós költségvetési ciklusban – közölte Király Gyöngyi, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség Regionális Operatív Programok Irányító Hatóság munkatársa hétfőn Szegeden. A klaszterekben részt vevő vállalkozások az együttműködéstől a piacszerzés.

Mérsékelték a belvízvédelmi készültséget az Alsó-Tisza vidékén

A védekezési intézkedések és a kedvező időjárás hatására az Alsó-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság (ATI-VIZIG) öt belvízvédelmi szakaszán és öt szivattyútelepen mérsékelni lehetett a belvízvédelmi készültséget – tájékoztatta Kozák Péter védelemvezető hétfőn az MTI-t. Az igazgatóság hat belvízvédelmi szakaszán első, két belvízvédelmi szakaszán másodfokú készültség van.

Csökkent az elöntött terület nagysága az Alsó-Tisza vidékén

Az elmúlt néhány naphoz hasonlóan tovább csökkent a belvízzel borított területek nagysága az Alsó-Tisza vidékén, a folyó áradásának üteme is mérséklődött, a mellékfolyókon azonban kisebb árhullámok indultak el – tájékoztatta a regionális vízügyi igazgatóság vasárnap az MTI-t. Kozák Péter védelemvezető közölte, az igazgatóság területén 33 100 hektárt borít belvíz, ez.

Túlzsúfolt román buszt tartóztattak föl a rendőrök az M43-as autópályán

A megengedett hat helyett tizenheten utaztak azzal a Szeged felé tartó, román rendszámú mikrobusszal, amelyet az M43-as autópályán tartóztattak föl a rendőrök – tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője szombaton az MTI-t. Szenti Szabolcs elmondta, a járőrök a törvényben biztosított maximális helyszíni bírságot, 50 ezer forintot szabtak ki a buszt vezető húszéves.