Itáliai házak eladók „egy csésze kávé áráért” Egy euróért – egy csésze kávé áráért – kínálja évszázados épületeit a 7200 lakosú szicíliai városka, Gangi polgármestere – tette közhírré a sajtó az elmúlt hetekben. Gangi (szikélül: Ganci) városka az Etna tövében A hír folytatása, hogy az ajánlat vonzza az érdeklődőket, talán.
Böngészés: Irattár 2014
Szegeden a Szegedi Ifjúsági Napok kezdetére, augusztus 27-re, Miskolcon decemberre készülhet el a szükséges hálózat, Pécsen pedig a jövő évben, az új főépület átadását követően lesz elérhető az internetszolgáltatás. A MÁV közleménye emlékeztet, hogy a vasútársaság az idén áprilisban indította el ingyenes állomási wifi szolgáltatását.
Magyarországon másodszor rendeznek programokat a nemzetközi konyhakerti naphoz kapcsolódva: a Városi Kertek Egyesület mind a négy kertje megnyitja kapuit és érdekes programokkal várja az érdeklődőket a hétvégén. A Nemzetközi Konyhakerti Napot (World Kitchen Garden Day) 2004 óta rendezik meg világszerte augusztus negyedik vasárnapján, hogy a helyben termelt, organikus és legfőképp.
Ünnepnap a mai! Nem is akármilyen ünnep! 93 esztendeje szabadult föl Újszeged. Újszeged fölszabadulását azonban ma is csak méltatlan csöndben, agyonhallgatott elnyomatásban ünnepeljük.
Egy kis vasúttörténet Egy kereskedelmi utak találkozásában létrejött település számára a közlekedés fenntartása mindenkor rendkívüli jelentőségű volt. Különösen nagy feladatot jelentett ez Debrecenben, amelytől igencsak távol voltak az útépítésekhez szükséges kőbányák.
Hol? Magyarország, Csongrád megye Szeged Dugonics tér Ki? Mikor? Izsó Miklós, Huszár Adolf, Madarász Viktor 1876 Kozma János @ 2008.01.25. (13.11.07.) Avatta Reizner János 1876. augusztus 19-én.
A közös értékeket szem előtt tartva kívánnak alternatívát kínálni a szegedi embereknek a Fidesz-KDNP és a Lakótelepi Emberek Érdekképviseleti Társulása Egyesület és Önkéntes Mozgalom önkormányzati képviselőjelöltjei – mondta Kothencz János polgármesterjelölt szerdán a csongrádi megyeszékhelyen. A polgármesterjelölt – hittanár, gyermek- és ifjúságvédelmi szakember, a Szeged-csanádi Egyházmegye Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltatójának.

Szeged – A Szegedi Felnőttoktatási Gimnázium és Szakképző Iskola volt tanára, Somorjai Ferenc szerint a diákok csak papíron léteztek, a 44 fős csoportból jó, ha 7-8-an jártak az órákra. Költségvetési csalás gyanúja miatt nyomoz a NAV.
A fesztivál idei sikerdarabjával, a Mamma mia! című musicallel zárul a Szegedi Szabadtéri Játékok programja, a 2014-es évad hét előadására hetekkel korábban elfogytak a belépők, és már a jövő évre is válthatók jegyek. Szirtes Tamás rendező elmondta, tíz évig dolgozott azon, hogy Magyarországon is bemutathassák ezt a varázslatos darabot.