Scroll To Top

Mindent szabad ma Európában...
csak európai módon gondolkodni meg élni
nem !!!

Mintegy száz művész vesz részt az idei szegedi Művészeti Akadémián

Hírek 2012. júl. 06.

Mintegy száz fiatal zenész vesz részt a pénteken kezdődő szegedi Művészeti Akadémián, a 8. alkalommal tartandó zeneművészeti képzést a Szegedi Tudományegyetemen tartják.

A programra a hazaiak mellett a környező országokból érkeznek résztvevők. A korosztály vegyes, vannak már zenepedagógusként dolgozók, egyetemi hallgatók, valamint zeneiskolások is – közölte Kerek Ferenc dékán az MTI-vel. Hozzátette: idén először felvették a kapcsolatot az erdélyi Böjte Csaba atya alapítványával és iskoláival, így Nagyszalontáról három tehetséges fiatal is érkezik.
A képzési kínálat színes, több mint tíz hangszeres – zongora, orgona, hegedű, gordonka, furulya, fuvola, klarinét, fagott, trombita, oboa és ütős hangszerek, gitár – kurzus várja a résztvevőket, de idén is lesz két magánénekkurzus, és újdonságként bevezetik a mozgásművészetet.
Kerek Ferenc elmondta: az oktatók között lesz Marton Éva Kossuth-díjas és Temesi Mária Liszt-díjas énekművész, Szecsődi Ferenc Liszt-díjas hegedűművész, Maczák János Weiner-díjas klarinétművész és Boros József trombitaművész.
A résztvevők esténként koncertekkel szórakoztatják az érdeklődőket Szeged különböző pontjain. A nyitó koncertet a kar Fricsay Ferenc Hangversenytermében tartják péntek este. Később játszanak majd a Reök-palotában, a szegedi zsinagógában, a Móra Ferenc Múzeum dísztermében, a Minorita Templomkertben, a Bálint Sándor Emlékházban és idén először a szegedi várban is. Délutánonként a főiskola hangversenytermében mutatják meg tudásukat a hallgatók.
Negyedik alkalommal szervezték meg a kortárs zenei versenyt; a jelentkezők július 13-án 1945 után írott művekből tíz-tizenkét perces szóló- vagy kamaraművet adhatnak elő. A zsűri elnöke Hollós Máté Erkel-díjas zeneszerző, a tagok között a kurzusok oktatói találhatók. Emellett a programok közt idén is tartanak továbbképzést a közoktatásban tanító zeneiskolai és a szakközépiskolai tanárok számára is.

Ossza meg:

Ha tetszik írásunk, ajánlhatja másoknak is!
A túlélés útja ma magyarul gondolkodni...

A szerzőről

Admin

Webadminisztrátor

Kalendárium

Berzsenyi
Berzsenyi
máj. 7.

Illő napi filmajánló