Scroll To Top

A magyarság elnyomatásának legfőbb oka a gyáva magyar ! (Sz.)

Öt pályázat érkezett a Szegedi Nemzeti Színház főigazgatói posztjára

Hírek 2013. jan. 08.

Öt pályázat érkezett hétfőig a Szegedi Nemzeti Színház főigazgatói posztjára – tájékoztatta az MTI-t Vécsey Ágnes, az önkormányzat sajtóreferense.

A posztra azért írt ki pályázatot a szegedi közgyűlés, mert a jelenlegi főigazgató, Gyüdi Sándor mandátuma a nyáron lejár. Az új vezető 2013. július 1-jétől öt éven át irányíthatja a kulturális intézményt.
A Juronics Tamás művészeti igazgatóval, Bodolay Géza drámai tagozatvezetővel, valamint Pál Tamás első karmesterrel együttműködő jelenlegi főigazgató az MTI érdeklődésére korábban elmondta, ismét pályázik a pozícióra.
Önálló pályázatot nyújtott be Juronics Tamás is, aki színházi pozíciója mellett a Szegedi Kortárs Balett művészeti vezetői posztját is betölti.

A pályázók között van Balikó Tamás, a Pécsi Nemzeti Színház korábbi direktora, Szolnoki Tibor színművész, énekes, valamint Vasvári Csaba, a székesfehérvári színház egykori vezetője, a Magyar Teátrumi Társaság alelnöke.
A pályázatokat január 2-ig kellett postázniuk a jelentkezőknek. A pályázati kiírás szerint a főigazgató személyéről a szegedi közgyűlés a pályázati határidőt követően 30 napon belül dönt.

(MTI)

Ossza meg:

Ha tetszik írásunk, ajánlhatja másoknak is!
A túlélés útja ma magyarul gondolkodni...

A szerzőről

Admin

Webadminisztrátor

Kalendárium

Illő napi filmajánló