Scroll To Top

A konzumidiótizmus jegyében : Arcunk eltakarásával védekezhetünk a friss levegővel szemben ! (Sz.)

Csík 25 – Jubileumi koncert az Ifjusági házban

Hírek 2013. nov. 29.

Negyed évszázada, hogy a magyar népzenei élet egyik lelkesen tanuló, tudását szeretettel továbbadó, bátran igényesen alkotó, elismerten népszerű együttese a Csík zenekar.
Ahogyan a szerelem is tud gyönyörű, ugyanakkor gyötrelmes lenni, úgy a népzene szeretetében eltelt 25 év is tudott göröngyös útra vinni, illetve egekig felemelő boldogságot adni. Kívánom mindazoknak, akik kíváncsian figyelemmel kísérik a munkánkat, hogy még sokáig leljenek örömet koncertjeinken az általunk játszott dallamok hallgatásában. Ezzel magunknak is kívánom ezt, hiszen hosszú ideig szeretnénk még mosolygó szemű, boldog, meghatott arcokat látva játszani, tudva, hogy van kinek muzsikáljunk.” – vallják.Vendég: Dresch Mihály és Ferenczi György.


A koncert után táncház a Tisza Bandával.

Ossza meg:

Ha tetszik írásunk, ajánlhatja másoknak is!
A túlélés útja ma magyarul gondolkodni...

A szerzőről

Admin

Webadminisztrátor

Kalendárium